DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Először is megnyugtatom a rádióhallgatókat, hogy szocialista képviselőtársaim nem a nyugdíjasokon mosolyogtak, hanem Szabó Erika fejtegetéseit nem találták tökéletesen megalapozottnak. Azonban lehetséges, hogy Szabó Erika képviselőtársamnak igaza van, ezért egy kérdéssel fordulnék igen tisztelt képviselő asszonyhoz.
A következőt kérdezném öntől. Ön hosszasan sorolta, hogy mely konkrét áru-, illetőleg szolgáltatásfajta áremelkedése mekkora többletkiadással jár. Van azonban egy olyan nagy hibája a statisztikának és a közgazdaság-tudománynak, hogy homogenizál az árak alapján, és ennek nyomán makroindexeket alakít ki.
Igen tisztelt Képviselő Asszony! Azt mondja meg nekem, és jelölje meg a forrást is, mert ez egy új adat lenne, ha összevetnénk azokkal az adatokkal, amelyeket Katona Tamás államtitkár úr elmondott, és amely adatokat egyébként én is röviden megismételtem és továbbiakkal egészítettem ki, hogy milyen mértékben, hány százalékkal csökkent 2003-ban és hány százalékkal fog csökkenni 2004-ben a nyugdíjak reálértéke. Ha ön ezt meg tudja mondani pontos statisztikai helynek, forrásnak a megjelölésével, el fogom ismerni, hogy önnek van igaza. Ha azonban ön ezt nem tudja megmondani, akkor sajnos, azt kell megállapítanom, hogy ön félrevezeti a rádióhallgatókat, egy előre megírt sémaszöveget mond el, amely meghatározott panelekből áll, és amely panelek nincsenek - legalábbis az én megítélésem szerint - köszönő viszonyban a statisztikai adatokkal.
(19.40)
Éppen ezért kérném önt, igen tisztelt képviselő asszony, ismertesse velünk a nyugdíjak reálérték-csökkenésére vonatkozó, eddig előlünk eltitkolt adatokat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés