DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Először Pogácsás Tibor felvetésére reagálnék nagyon röviden. Soha nem fedezte egyetlen normatíva sem a teljes költséget 1990 óta. Abban az esetben ugyanis, ha teljesen fedezné, akkor ez egy kötött felhasználású előirányzat lenne, amelyet nem lehetne más célra fordítani. Valójában a normatívák inkább egyfajta elosztási metodikát jelentenek. Nem célhoz kötött összegekről van szó, hanem legalábbis elvben szabadon felhasználható pénzeszközökről.
Természetesen más kérdés az, hogy az önkormányzatok, amelyeknek kötöttek a működési kiadásai, olyan helyzetben vannak, hogy nem tudják a normatívát másra felhasználni, illetőleg azt a saját bevételeikből vagy más forrásokból - például átengedett bevételből - ki kell egészíteniük. Ilyen értelemben tehát nincs semmiféle változás.
Ami az önkormányzatok általános pozícióját illeti, én kénytelen vagyok mindig a 2000. évvel összehasonlítani a mostani helyzetet. 2000-ben az szja plusz az állami támogatások együttes összege reálértékben mínusz 3,3 százalékkal csökkent, 2005-ben reálértékben 3 százalék körül nőtt. Nem sok ez a 3 százalék, lehetne több is, de mindenképpen jóval jelentősebb, mint a mínusz 3,3 százalék.
Nagyon röviden utalnék Babák Mihály képviselőtársam felvetéseire is. Ő arról beszélt, hogy túlígérte magát az MSZP, és most hiteltelenné vált. Tavaly már utaltam arra: a Figyelő 2002 tavaszán összerakta a két párt ígéreteit, és mind a két nagy politikai erő esetében négy évre összesen 5 ezer milliárd forint többletkiadást állapított meg. Kíváncsi lennék arra, ha önök lennének kormányon, és a maastrichti kritériumokat önöknek kellene teljesíteniük, önök milyen szociális, milyen oktatási, milyen kulturális politikát folytatnának. Semmiképpen nem olyan baloldalit, mint amilyent az MSZP-SZDSZ-kormány.
Holnap egy részletesebb felszólalásban kifejtem, miben áll ennek a kormánynak a baloldalisága, miben áll ennek a kormánynak az állampolgárok iránti elkötelezettsége.
Köszönöm a figyelmet. ((Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés