DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr itt felhívta a figyelmet arra, hogy a tényekről beszéljünk. Én is szívesen beszélek arról, beszéltem korábban is. Ezért felhívom a figyelmét a KSH adataira, amelyek, azt hiszem, önmagukért beszélnek.

De ha visszakanyarodunk egy kicsit, akkor azt kell hogy mondjam, hogy a polgári kormány volt az, amelyik először a Horn-kormány után visszaadta a nyugdíjasoknak, amit önök elvettek tőlük. Mi voltunk az első olyan kormány, amelyik differenciált nyugdíjemelést hajtott végre, pontosan azért, mivel a megélhetési küszöb alatt élő, nyomorgó nyugdíjasoknak rendeztük először a nyugdíját 25,5 százalékkal. Akik megfelelő mértékű nyugdíjat kaptak, ők is inflációkövető nyugdíjemelésben részesültek. Tehát azt lehet mondani, hogy a polgári kormány odafigyelt a nyugdíjasokra, és igyekezett minden időpontban, minden évben a megélhetésüket megfelelőképpen biztosítani.

Ezzel szemben olyan mértékű inflációról beszélhetünk jelen pillanatban, amely elviszi a nyugdíjemelést, és akkor még nem beszéltünk az áremelkedésekről. 40 százalékos gázáremelés volt, államtitkár úr. Ön erről miért nem beszél? 30 százalékos villanyáram-áremelkedés volt. Az élelmiszerek ára olyan mértékben nőtt, államtitkár úr, hogy az időskorúak nem tudják megvenni a mindennapi szükségleteikhez szükséges élelmiszereket. Nem mennek el az orvoshoz, vagy ha el is mennek, olyan gyógyszerek felírását kérik, amit ki tudnak fizetni a gyógyszertárban.

Lehet, hogy önök nem járnak az emberek között, az időskorúak között, államtitkár úr. Drámai a helyzet az országban. 1 millió 200 ezer nyugdíjas él a létminimum alatt, nyomorognak ezek az emberek. Erről kellene beszélni, nem pedig arról a felzárkóztatási programról, amelyet nem tudom, hogy önök honnan olvasnak ki a költségvetésből, mert ebből nem lehet kiolvasni, mert nincsen benne.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu