DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Aki szerénység nélkül beszél, vagyis ígérget, az a megvalósítás terhét ugyancsak nehéznek fogja találni. Konfucius ezen gondolataival kezdeném mondanivalómat, mégpedig a 2005. évi költségvetés fényében. És fel is tehetnénk azt a kérdést, hogy milyen jövő vár ránk, a családokra, de nézzük, milyen választ ad erre a 2005. évi költségvetés.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr Balatonőszödön kifejtette, hogy az állam nem vállalhatja tovább mindazokat a szociális intézkedéseket, amelyek a jóléti államokat jellemezték. Azt az elképzelését is kifejtette a miniszterelnök úr, hogy az állam nem vállalhatja át az egyének felelősségét. Kijelentését a 2005. évi költségvetés teljes mértékben tükrözi, hiszen az állam egyre több feladat mögül kihátrál; kihátrál, és nem biztosítja a feladat ellátásához szükséges forrásokat.
A miniszterelnök úr az állam szerepét abban látja, hogy az embereket, a családokat alkalmassá kell tenni arra, hogy megállják a helyüket a versenyben. Ezzel a célkitűzéssel egyet is lehetne érteni - de hol vannak elrejtve a költségvetésben azok a források, amelyekkel e célkitűzés megvalósíthatóvá válik? Nem tudom, a miniszterelnök úr ismeri-e azokat a családkutatásokat, amelyek szemléletesen bizonyítják, hogy a rendszerváltás következményeihez az alacsonyabb képzettségű munkás- és középosztályba tartozók nagyon nehezen tudnak alkalmazkodni. Ők jelentik azt a veszélyeztetett réteget, melyet életviteli képzésekkel, adópolitikával és a költségvetési támogatásokkal nagymértékben segíteni kellene. A munkások és az alsó középosztályba tartozók családját óvni kellene attól, hogy a szülők munkanélkülivé váljanak, és a család a szegénységi szint alá süllyedjen. Az alsó középosztályba tartozó embereknek nem segélyt, hanem megfelelő munkajövedelmet kell biztosítani. Ennek ellenére a munkahelyek védelme helyett magas végkielégítési összegeket találunk a 2005. évi költségvetés tervezetében.
Pozitívumként megemlíthető lenne, hogy növekszik a közmunkára fordított összeg, de a közmunkából származó jövedelem - úgy gondolom, ez kettőnk között nem lehet vitás - nem fogja kiemelni a gyermeket nevelő családokat a szegénységből.
Mit várhatnak a minimálbérért, vagyis a kissé magasabb bérért, de az átlagjövedelem alatt kereső emberek? - tehetjük fel a kérdést. Munkát? Kedvezményeket? Vagy csak segélyeket? Félek tőle, hogy egyre többen kényszerülnek a segélyek igénylésére.
Az adópolitikában a családi adózás legfeljebb megtűrt, mindenesetre sokat támadott elem, pedig a már idézett kutatások szerint a lakosság kétharmad része támogatja a családi adókedvezmény rendszerét.
Feltehetjük a kérdést, vagy feltehetnék önök a kérdést, hogy akkor mit kifogásol a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a családi adókedvezményekkel kapcsolatban. A minimálbéren dolgozó, gyermeket nevelő szülők, a munkások, az alsó középosztályba tartozók nem kapnak a gyermekek után az elveszett családi adókedvezmény lehetősége helyett kompenzációt, annak ellenére, hogy erre a 2002. évi kampányban a szocialisták ígéretet tettek. A minimálbéren dolgozók bére is megtorpant. Emlékeztetni szeretném önöket, hogy 1998 és 2002 között a polgári kormány időszakában 19 500 forintról 50 ezer forintra emelkedett a minimálbér, és most 2002-től - most 2004 novemberét írjuk - mindössze 3 ezer forinttal emelkedett a minimálbér, amelynek nagy részét már elvitte az infláció.
A családi adókedvezmény harmadik éve nem emelkedik, még az infláció mértékéig sem, annak ellenére, hogy a gyermeknevelés költségei drámaian emelkednek a családok számára. Lényegesen növekedett az utazási bérletek ára, az étkezési díjak ára, a tankönyvek, a taneszközök ára, és ugyanakkor ha mellétesszük az ígéreteket, nem köszönnek vissza a költségvetésből. Nem lettek ingyenesek az utazási lehetőségek a lakóhely és az iskola között, nem lett ingyenes az étkeztetés, nincsenek ingyenes tankönyvek, és sorolhatnám tovább azokat az ígéreteket, amelyek sajnos nem találhatók meg a 2005. évi költségvetésben.
A kormánypártok az esélyegyenlőség bajnokaiként tüntetik fel magukat. Az esélyegyenlőség nem vonatkozik a gyermeket vállaló, a gyermeküket otthon nevelő kisgyermekes anyákra. Ki tud megélni a gyes összegéből? Ha az apa átlagkeresetű, az anya gyest kap és csak egy gyermeket nevelnek, már akkor is szegénynek minősül a család. A Központi Statisztikai Hivatal által számított létminimum alatt él az összlakosság mintegy 20-25 százaléka, és ez a 20-25 százalék, miniszterelnök úr, 2-2,5 millió embert jelent ma Magyarországon. A három- és többgyermekes családok még drámaibb körülmények között élnek, és szegénynek minősülnek az egy főre jutó jövedelem alapján akkor is, ha az apa keresete az átlagkeresetnek felel meg, és az édesanya gyedet kap.
Miért nem tartja be a Szocialista Párt a választási ígéreteit? Miért nem jelent munkaviszonyt a gyes? Miért nem egyezik meg a minimálbér összegével? Ajánlom figyelmükbe a kormányprogram idevonatkozó fejezetét.
Miért korlátozzák a gyed összegét 83 ezer forintban? Feltehetjük a kérdést, hogy a magasabb keresetű nők nem jogosultak-e arra, hogy a gyermekvállalás számukra is megadassék. A társadalomnak nem érdeke, hogy a magasabb keresetű nők is nevelhessenek gyermeket? Miért nem járulnak hozzá, hogy a gyed mértékét tovább tudjuk emelni? És a módosító indítványainkat miért nem támogatják?
(17.20)
A miniszterelnöki nyilatkozatokkal ellentétesnek tekinthető, hogy azoktól, akik felelősen dolgoznak a családjukért, akik családi összefogással otthont kívánnak teremteni, gyermeket vagy gyermekeket vállalnak, elvesznek. Nem a gazdagoktól kíván átcsoportosítani a kormány a legszegényebbek számára, hanem mindenkitől, aki munkajövedelemmel rendelkezik.
Tisztelt Országgyűlés! Úgy tűnik, hogy a kormány a gyermekvállalást, a gyermeknevelést nem tekinti közhasznú munkának, a közjó részének, amit a közjó részeként közpénzből támogatni kell. Kizárólag a leszakadók részére szükséges szociális hálót kívánja néhány helyen foltozgatni. Ez nem szocialista, hanem liberális elv, tisztelt szocialista képviselők, és ez nem jóléti állam, pedig ezt ígérték 2002-ben.
A 2005-ös költségvetés növeli a hajléktalanok támogatására szánt összeget. Feltehető azonban a kérdés, hogy a hajléktalanok számának lényeges növekedésére számítanak-e, vagy valóban javítani kívánnak a jelenlegi ellátás helyzetén. Tegyük fel, hogy az utóbbiról van szó. Tegyük fel, bár az adósságuk miatt a kilakoltatás rémével küzdő családok számát, azaz a potenciális hajléktalanokat is több tízezerre tervezik, illetőleg becsülik a szakemberek. Utoljára az Orbán-kormány adott támogatásként közel 10 milliárd forintot az adósságcsapdába esett, a kilakoltatás rémétől rettegő családoknak. Hol szerepel hasonló támogatás a jelenlegi költségvetésben? Halljuk azt is, hogy a hajléktalan családokat befogadó falvakba kívánják telepíteni. A budapesti és a Budapest környéki erdőkben hány család lakik? Tudja-e a számukat a szaktárca? Vannak, akik több ezerre becsülik a számukat. Milyen alapon választják ki közülük azt a húszat, akik a befogadó faluba beköltözhetnek? A hajléktalanok ellátására szánt összeg növekedése viszonylag magas, de nem fedezi az erdőkben élő családok otthonteremtésének a költségét.
Ugyanakkor jogosan teheti fel a kérdést a csepeli és az ország más lakótelepén tengődő családok sokasága, hogy miért nem kapunk mi magasabb támogatást a távhő vagy a meleg víz szinte elviselhetetlenül magas díjának a kifizetésére. Miért kellene ahhoz hajléktalanná válniuk - kérdezhetik a lakótelepen élők -, hogy az állam velük is törődjön? Én pedig azt kérdezem, miért kell megvárni azt, hogy a leszakadó családok elveszítsék az otthonukat, tönkremenjen a családi életük, hogy segítségre, sokkal több állami támogatásra legyen szükség. Miért nem növeljük jobban a gyermeket nevelő családok lakhatási támogatását, hol vannak az ígért szociális bérlakások, hol van a szociális bérlakások építésének fedezetét jelentő költségvetési összeg?
Emlékeim, tapasztalataim arra késztetnek, hogy egy látszólag pozitív intézkedést, az első lakáshoz jutás tervezett formáját is kritizáljam. A program nagyon emlékeztet a régi időszak lakótelep-építési programjára, de annál láthatóan sokkal veszélyesebb. A rendszerváltás előtti időszakban csak azzal nem törődtek, hogy több gyermek neveléséhez kicsik a lakások, ma azonban azzal sem törődnek, hogy a pici lakás vételárának törlesztése meghaladja egy pályakezdő fiatal pedagógus, egy pályakezdő egészségügyi dolgozó fizetésének a felét, a lakásfenntartási költségekkel együtt pedig a bérük 70-80 százalékát. Megkérdezném azt, hogy hogy lehet ma a maradó 20-30 ezer forintból megélni és egy nagyobb lakás vásárlására még gyűjteni is. Ez a szociálisan rászoruló fiatalok segítése?
A kérdéssort folytathatnám, de végül is csak azt kérdezem, hogy ki fogja munkájával biztosítani, tisztelt képviselőtársaim, a jövő nyugdíjasainak a nyugdíját, ha ezt a családpolitikát folytatja a jelenlegi kormány. Hiába halmoznak fel pénzt a magánnyugdíjpénztárakban, ha megfelelően képzett és aktív generációk nem biztosítják majd a gazdaság megfelelő működését.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés