VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára:
Igen, az előbb nagyon sok mindenre nem tudtam reagálni, megpróbálok gyorsan.
Említette a képviselő úr, hogy a múzeumok kevesebb pénzt kapnak, és az Alfa-program tulajdonképpen egy alibi program. A közkultúrára és a kulturális vidékfejlesztésre 1,5 milliárd forintot fordítunk. Ebből az Alfa-program 1 milliárd forint. Ez tulajdonképpen a múzeumok állandó kiállításainak a rendbetételét, a múzeumi technikai eszközök cseréjét, egyáltalán a 10-15 éves, sok esetben már nagyon lepusztult, régi kiállítások cseréjét hivatott segíteni.
Lesz egy új programunk, amely a közkincsprogram nevet viseli. Lesz a jövő könyvtára program, és ezt már a bizottsági ülésen is hallotta a képviselő úr is, hogy igen, a minisztérium évente tervez ötven vidéki művelődési intézményt, művelődési házat és könyvtárat teljes egészében felújítani. Természetesen szükség lesz a felújítás után ezeknek a berendezésére, a működtetésére és szakemberrel történő ellátására. Elindultunk, próbáljuk ezt is folytatni.
A beruházásokkal kapcsolatosan: 5 milliárd forint áll rendelkezésre beruházásra, ebben múzeumrekonstrukció szerepel 2,2 milliárddal, szerepelnek a vári rekonstrukciók, a Mátyás-templom és a Szent György tér, illetve egyéb kulturális beruházások vidéken.
A kulturális intézetekkel kapcsolatosan a moszkvai, a római, a varsói és a párizsi intézet bővítése, rekonstrukciója, renoválása porondon van, és ezekre is jelentős összeget fordítunk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés