MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Ezzel a bizonyos csodaszernek említett PPP-vel kapcsolatosan szeretnék az ön figyelmébe ajánlani egy sokak számára hozzáférhető dokumentumot, amely az interneten található. Önök most az autópálya-építés egyik csodaszerének tartják ezt az PPP-t, ugyanakkor a költségvetési vita tárgyalásánál a gazdasági bizottságban is elhangzott az Állami Számvevőszék elnöke részéről, hogy ezzel kapcsolatban egy sajtfecni nagyságú háttérszámítást sem tettek le az asztalra.

Ezért szeretném felhívni az önök figyelmét egy olyan közgazdasági konferencia szakmai anyagára, amely, még egyszer mondom, az interneten hozzáférhető, és a valamikor oly nagy csodával emlegetett ázsiai kistigrisek infrastrukturális fejlesztését elemzi közgazdasági szempontból.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Érdekes módon néhány évvel ezelőtt arra a megállapításra jutottak a közgazdasági konferencia résztvevői, hogy bizony, egyetlenegy csoportnak volt jó ez az ilyen módon megoldott infrastrukturális fejlesztés, mégpedig azoknak a befektetőknek és a finanszírozó bankoknak, akik ebben a projektben részt vettek. De - és ez volt az általános megállapítás - egyébként szinte gazdasági csődszerű mozgástér-leszűkítést jelentett azoknak az országoknak, amelyek ily módon finanszírozták meg az infrastruktúra-fejlesztésüket. Még egyszer mondom: ott valamilyen számítások voltak előtte, itt mi Magyarországon csak egy koncepciót hallottunk, de semmilyen konkrét számítást erre vonatkozóan önök az asztalra még le nem tettek.

Tehát azt hiszem, hogy ha egyetlenegy mondattal jellemeznénk az önök autópálya-fejlesztési koncepcióját, akkor annak talán ez lehet a mottója, hogy ezt bizony unokáink is nyögni fogják.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu