BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A három megállapodás közül az első, amely 1991-ben köttetett, tulajdonképpen az első jele volt annak a történelmi kapcsolatkiigazítási folyamatnak, amely Magyarország és Románia között elindult. Ez az egyezmény a később kötött két egyezménnyel együtt alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy az országokkal a kölcsönös bizalom legalábbis katonai és diplomáciai téren helyre állt.

A NATO 2004. évi tavaszi kibővítése után azonban felül kellett vizsgálni azon kétoldalú megállapodásainkat, amelyek alkalmazási területe a szövetségen belülre került, mivel a NATO tagállamai hagyományosan nem hajtanak végre éles katonai ellenőrzéseket egymás területén. Ezen bizalmi elv alkalmazása a román és a szlovák féllel kötött kétoldalú katonai bizalom- és biztonságerősítő megállapodásainkat érinti. A kérdésről folytatott konzultációk során mind a NATO nemzetközi törzsének illetékesei, mind szövetségeseink egyetértettek abban, hogy a megállapodások bővítés utáni fenntartása ellentétes lenne a NATO-ban elfogadott alapelvekkel.

A fentiekkel összhangban a kétoldalú megállapodások végrehajtásának értékelésével foglalkozó találkozókon a román és a szlovák féllel megegyeztünk a megállapodások kölcsönös megegyezéssel történő megszüntetéséről. A belső jogi folyamat hazánkhoz hasonlóan mindkét országban megkezdődött, de még nem ért véget. A megszüntetés nemzetközi jogi indoklása a körülményekben bekövetkezett alapvető változás, mely alapján nem indokolt, illetve más kötelezettségvállalásokba ütközik a megállapodások fenntartása.

Az országgyűlési határozatok megszületése után a Külügyminisztérium mindegyik szerződés vonatkozásában kezdeményezni fogja azok közös megegyezéssel történő megszüntetését. A megszüntetésre egyszerű jegyzékváltás formájában kerül majd sor.

E háttér ismeretében kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a három megállapodás megszüntetéséről szóló országgyűlési határozati javaslatokat. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu