DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A híradások szerint hónapokig elhúzódó adórevíziók miatt több mint 10 ezer magyar gazdálkodó az idén már nem jut hozzá a visszaigényelt általános forgalmi adóhoz. Az összeg elérheti a 100 milliárd forintot is, és az idén - az APEH szóvivőjének tájékoztatása szerint - még 14 ezer bevallás vár ellenőrzésre.

Az a kérdés mármost, hogy a költségvetés nehézségeit ismerve miért megint a vállalkozók zsebében turkál a Pénzügyminisztérium, hiszen olyan 100 milliárd forintot kíván magánál tartani, amelyet a magyar kisvállalkozók visszaigényeltek, és amely visszaigénylés jogossága nem vitatható. A törvény szerint az adóhatóságnak a visszaigényléstől számítva 30, illetve 45 napon belül kell az általános forgalmi adót visszafizetnie.

(17.00)

A kiutalás előtti ellenőrzés keretében az adóhivatalok persze játszhatnak a számokkal, s a felettes szerv engedélyével az elrendelt ellenőrzés időtartamát 90 nappal meghosszabbíthatják. Sokkal tisztességesebb lett volna a törvényt módosítani, mint a törvényt megszegni, hiszen az ellenőrzés elrendelése és az ellenőrzés időtartamának a maximumban történő meghatározása - konkrét ügyeket is említhetnék, államtitkár úr - csak arra enged következtetni, hogy a költségvetési hiányt próbálják időlegesen idegen pénzzel, a magyar vállalkozók pénzével betömni.

A miniszter úr nincs jelen, ő jogászember, mint tudjuk, tehát különösen ajánlanám figyelmébe a jogállam lényegét. A jogállam lényege az, hogy a hatalom a törvényekkel nemcsak a saját polgárait kötelezi, hanem a törvényeket neki magának is be kell tartania. Nem beszélve arról, hogy ezzel az eljárással kisvállalkozások ezreit lehetetlenítik el, akik a normális működés körében a jogosan visszajáró áfa összegével számoltak.

Tisztelettel várom válaszát, államtitkár úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu