DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Egyetértek a képviselő úr javaslatával, valóban, ez egy nagyon racionális használata az ilyen típusú területeknek.

De volt egy olyan kérdése a képviselő úrnak, hogy mennyi az átlagos életjáradék.

(16.10)

Ezen tízezer idős embernek havonta 31 648 forint életjáradékot folyósítottak a szerződések hatálybalépésének napján. Az idős emberek átlagéletkora 70 év felett volt: 70,8 év. Természetesen ez az életjáradék évente a nyugdíjemeléssel arányosan növekszik; a 2004. évi emelkedés 10,8 százalék, tehát meglehetősen jelentős.

Kérdezte a képviselő úr, hogy tervezzük-e a program további bővítését. Igen, folytatni kívánjuk, miután a harmadik életjáradéki pályázatok elbírálása megtörtént. Természetesen addig tudunk nyújtózkodni, ameddig a költségvetési lehetőségeink erre lehetőséget adnak.

Köszönöm a kérdést. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu