DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy környezetvédelmi szempontból nem szerencsés ilyenkor szólni, mégis engedjék meg, hogy a Cartagena jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat megszavazása előtt néhány szót szóljak, mert itt ül két olyan miniszter úr, Németh Imre miniszter úr, illetve Persányi Miklós miniszter úr, aki két különböző elképzelésnek a házigazdája, ha szabad ezt mondani. És e két elképzelés, illetve két törvény - az egyik a Cartagena jegyzőkönyv kihirdetése, a másik pedig a géntechnológiai eljárásról szóló törvény -, ez a két jogszabály, ha szabad így fogalmazni, tűz és víz viszonyban van egymással, mert hiszen a Cartagena jegyzőkönyv nagyon helyesen azt mondja, hogy azért született, mert a genetikailag módosított szervezetek károsan befolyásolhatják a biológiai sokféleséget, az elővigyázatosság elvének érvényesítése a cél, valamint az emberi egészségre való kockázat, és az emberi társadalom aggodalma az, ami létrehozta.

Nagy lehetőséget rejt magában a géntechnológia, ha a környezetvédelem és az emberi egészség szempontjainak megfelelően, biztonságos intézkedéseket alkalmaznak. A fogalmak között nem véletlenül szerepel első helyen a zárt rendszerű felhasználás, aminek az a lényege, hogy ott úgy folyjék bármiféle géntechnológiai tevékenység, hogy hatékonyan korlátozzák ezen élő szervezetek külső környezettel való érintkezését és az erre gyakorolt hatását. A 11. cikk 8. pontja, illetve a 12. cikk 1. pontja éppen a biológiai sokféleség, a potenciális káros hatások és az emberi egészségre gyakorolt kockázatok miatt ad garanciát az importáló részes fél részére.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi a helyzet ezzel szemben? Az, hogy a mostani kormánytöbbség kétszer sikeresen puhítani tudta a géntechnológiáról szóló törvényt, és mára nem felel meg a Cartagena jegyzőkönyvben megfogalmazott elveknek. Magyarul: ha megnézik, akkor a zárt rendszerű géntechnológiai tevékenység csak a mikroorganizmusokra vonatkozik, és semmilyen más magasabb élő szervezetre nem érvényes, vagyis éppen annak az elvnek nem felel meg, amiért a Cartagena jegyzőkönyv létrejött.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az a kérdés merül fel bennem, hogy összeolvasta-e valaki ezen ma kihirdetésre kerülő jegyzőkönyv szövegét és elvi megfontolásait az elvtelenül alkalmazott törvénnyel, amiről itt az előbb szóltam. Nem hiszem, mert akkor rájött volna, hogy ezek, ahogy már említettem, olyan viszonyban vannak egymással, mint a tűz és a víz. Vajon, igen tisztelt miniszter urak, a géntechnológiáról szóló hatályos törvényünk hogyan függ össze a biológiai sokféleséggel? Hogyan függ össze azzal, hogy ma Magyarországon kukoricát vagy bármilyen növényt úgy lehet genetikailag manipulálni, hogy nincs előtte zárt rendszer? Azonnal a kibocsátás történik meg - nem is kell, hogy a pollen átszálljon akár a határokon, akár a szomszéd parcellára, közvetlenül lehet ezeket a növényeket termeszteni.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, az kiderült abból, amit mondtam, hogy igenis maximálisan támogatom a Cartagena jegyzőkönyv kihirdetését, de Németh Imre miniszter urat arra kérem, hogy azt a törvényt, amit még annak idején, a Horn-kormány idején hoztak - és nagyon jó volt abból a szempontból, hogy a zárt rendszerű géntechnológiai tevékenységet befogalmazta e jegyzőkönyv szellemének megfelelően -, tisztelettel arra kérem, ha komolyan akarjuk venni ezt a jegyzőkönyvet, amiről most tárgyalunk, akkor bizony a géntechnológiáról szóló törvényt hozza be, és a zárt rendszerű géntechnológiai tevékenységet állítsa vissza a magasabb rendű élő szervezeteknél is, és ne csak a mikroorganizmusoknál.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül engedjenek meg egy idézetet Yogi Berrától, amit, azt gondolom, mindannyian megfogadhatunk, főleg akkor, ha genetikai módosításról van szó, hiszen éppen a miniszter úr volt az, aki a tévében azt mondta, hogy a behozott paprikánál az volt a nagy probléma, hogy azokhoz a gombákhoz, amelyek a toxinokat termelték, az ott élők hozzászoktak.

Igen tisztelt Miniszter Úr! Gondoljon bele, hogy vajon ki tud ahhoz hozzászokni, ha egy növényt az egyik évben genetikailag módosítjuk, a következő évben pedig, akár az állati szervezeteken keresztül, akár közvetlenül az emberbe bekerül - hogyan tudunk ehhez alkalmazkodni?

Nos, álljon itt akkor Yogi Berra megfogalmazása, aki a következőt mondja: “Nem az juttat bajba minket, amit nem tudunk, hanem az, hogy amit tudunk, az nincs úgy.ö

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu