SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Akkor engedje meg, hogy konkrétan megkérdezzem, nem igaz-e, nem helytálló-e akkor az Indexnek az az értesülése, amely szerint az ön által vezetett tárca egyik helyiségében az ön által vezetett tárca egyik helyettes államtitkárának és főtanácsadójának a részvételével egy olyan megbeszélést tartottak, amelyen az a három cég vett részt, aki később mind a négy, már lezárt tendert megnyerte. Helytálló-e az az értesülés, hogy más piaci szereplőkkel ilyen háttérbeszélgetést nem folytattak?

És helytálló-e az az értesülés, ami szintén napvilágot látott nemrégen, tisztelt miniszter úr, hogy a kartellgyanúba keveredett egyik cégnél, az IBM-nél dolgozik az a Homola László, akit összefüggésbe hoztak önnel, mondván, hogy az ön unokatestvérének a férje lenne? Azt is tudni vélik, hogy az OM egyik háttérintézményében dolgozik, és nemrég “Vezetői információs rendszerek a felsőoktatásbanö címmel szervezett konferenciát ennek az úrnak, Homola Lászlónak valószínűleg rokona, Homola Gergely. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Igazak-e ezek az értesülések, tisztelt miniszter úr? Kérem, ezekre konkrétan válaszoljon. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu