TELEKI LÁSZLÓ ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy nagyon fontos kérdés vetődik ma fel, és nagyon szívesen válaszolok erre a kérdésre, csak azt gondolom, hogy rossz időben és rossz helyen volt feltéve ez a kérdés, ami a Magyarországi Cigányokért Közalapítványt illeti. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Hogy miért rossz helyen? Azért, mert október 27-én... - ahol egyébként Farkas Flórián is részt vett a kuratórium tagjaként azon a kuratóriumi ülésen, ahol pontosan ezeket a kérdéseket feszegettük, mégpedig olyan formában, hogy milyen pénzügyi kondíciókkal bír a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, és milyen kondíciók fognak rendelkezésünkre állni az ösztöndíjakat illetően.

Farkas Flórián úr sajnos előbb elment a kuratóriumi ülésről, talán ezért nem tudja, hogy a közalapítványnál nem végeztek még - egyébként ő is jelezte levélben - a feldolgozással. Így tehát, azt gondolom, ezt a kérdést ott kellett volna feltenni, hogy mikor tudják befejezni a közalapítványnál a feldolgozást, hogy lássuk, tudjuk és érzékeljük, hogy milyen pénzügyi forrást kell biztosítani a magyarországi cigányok ösztöndíjának kiegészítésére. Ma nem tudjuk ezt a választ, tehát ma nem tudunk erre válaszolni, mivel a feldolgozásnak nincs vége, de reméljük, hogy két-három héten belül a közalapítvány fel fogja dolgozni a pályázatokat, és akkor már tudjuk, hogy mennyi pénzügyi forrás kell erre a bizonyos összegre.

A pénzügyi kondíciókról, hogy ki mennyit tett hozzá: elnök úr említette Orbán Viktor volt miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy a magyarországi cigányok ösztöndíjrendszere nem csorbul. Mi ezt el is hisszük, de ez csak egy megrendelés volt, viszont mi fizetjük ennek az ódiumát, ami nem baj - azt gondolom, ez fontos dolog -, mégpedig úgy, hogy hadd mondjak néhány számot, és akkor talán jobban érzékelik, és képviselőtársam is jól érzékeli, pedig azt gondolom, hogy ő tisztában van vele, hogy hogyan és mennyi pénzt fordítottunk az elmúlt években a közalapítványnál a roma ösztöndíjakra.

A 2001-2002. tanévben, tehát a Fidesz-érában 269 millió forintot fordítottunk ösztöndíjakra. Nem megyek végig folyamatosan, hanem a mostani évet szeretném csak önöknek tájékoztatásul elmondani: ma viszont 978 millió forintot fordítunk ösztöndíjakra. Tehát a 269 millióval szemben a jelenlegi kormányzat 978 millió forintot fordít ösztöndíjakra.

Hogy miért is van ez a különbözet? Azt gondolom, hogy erre nem kell különösebb választ adni, de szeretnék azért önöknek is válaszolni, a képviselő úrnak is, hogy a kettő közti különbség abból adódik, hogy amióta szocialista-liberális kormányzat van, egyetlenegy pályázatot nem utasítottunk el. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.) Köszönöm szépen. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Míg azelőtt forráshiányra utalva majdnem mindenki el lett utasítva, aki abba a keretbe nem fért bele.

Hadd mondjak még egy számot! Az 1999-2000. tanévben - írd és mondd - 45 millió forintot fordítottak ugyanerre a témakörre. Azt gondolom, hogy ez jelzi az ügy komolyságát, hogy a jelenlegi kormány komolyan gondolja azt, hogy igenis mindenféleképpen támogatni kívánja a roma gyerekek ösztöndíját, de nem úgy, ahogy sokan gondolják, nyakló nélkül. Ezért jelezni szeretném újra, hogy ezek a számok tényadatok, és Varga József, a kuratórium elnöke adta ki ezeket az anyagokat.

Egyetlenegy gondolatot szeretnék még ehhez hozzáfűzni: pontosan szeretnénk megfogalmazni, hogy ki a jó tanuló cigány gyerek és a rossz tanuló cigány gyerek. Jól tanuló cigány gyerek és cigány gyermek között van-e különbség? Azt gondolom, hogy mindenképpen van, és kell különbséget tenni, mert aki jó tanuló, azt még jobban kell ösztönöznünk, hogy még jobb iskolai eredményeket érjen el, mert az számunkra és a társadalom számára is nagyon fontos. Ezért azt gondolom, hogy szűkíteni kell a lehetőségeket, mégpedig minél többet kell támogatnunk a jól tanuló cigány gyerekeket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu