BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita első szakaszát én csak interneten tudtam követni, és még az interneten keresztül is csípte a szemem az a sok tömjénfüst, amelyet a kormány, illetve az MSZP hozzászólói maguk köré és a kormányuk köré hintettek és füstöltek.

Domokos képviselő úrhoz csatlakozva, ami a kisbirtokok és nagybirtokok kérdését illeti: én az ő álláspontjához képest sokkalta jóindulatúbb vagyok az MSZP képviselőivel szemben, és én csak azt feltételezem, hogy nem értik a kisgazdaságok problémáját, mert - mint köztudott - több ezer hektáros nagyüzemek vezetői, tulajdonosai, illetve sok száz hektár tulajdonosai. Tehát valószínűleg ez a kérdés tőlük olyan távol esik, mint Makó Jeruzsálemtől, mert mivel nem találkoznak ezekkel a problémákkal, így hát nem is igazán érhetik meg valószínűleg ennek a kérdésnek a lényegét.

Azt gondolom, hogy egy ágazat megítélését, illetve a fontosságát és annak állapotát jelentősen mutatja az a mutatószám is, hogy a foglalkoztatottak száma hogyan alakul, hány embert képes az az ágazat eltartani. Mint a foglalkoztatási bizottság tagja megnéztem, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya hogyan alakult az elmúlt időszakban, illetve 2002-höz képest 2003-ban, és azt látjuk, hogy a foglalkoztatottak száma 89,3 százalékra csökkent, és egyébként is nagyon komolyan visszaesett elsősorban a női foglalkoztatottak száma a mezőgazdaságban, ami vidéken nem egy mellékes dolog, hiszen nagyon sok olyan kistelepülésen, ahol nincs más munkalehetőség az önkormányzaton kívül, a nőknek egyedül a mezőgazdasági munka áll rendelkezésükre.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

(Béki Gabriellát a jegyzői székben dr. Füle István

váltja fel.)

Forrás: parlament.hu