BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csatlakoznék Farkas képviselő úrhoz abban a vonatkozásban, hogy nemcsak olyan módon lehet a piacokat megtartani, hogy ilyen-olyan védelmi intézkedéseket teszünk, hanem - ahogy ő is említette - a reklámokkal. (Gőgös Zoltán: Ezt mondom!) Megint álságos az MSZP álláspontja, mert az egyik (Dr. Géczi József Alajos: Na, tessék! Neked nem lehet kedvezni!) ez év januári intézkedésük volt, hogy a 2004. évi költségvetésben a megszorítások, illetve takarékosság címszó alatt azokat a regionális agrármarketing irodákat, amelyeknek éppen az lenne a célja és a feladata, hogy a magyar termékek piacra jutását, a hazai fogyasztást próbálják meg serkenteni, ezeket tetszettek volt szíves leépíteni, megszüntetni, amelyeknek éppen ez lett volna a feladata, amit Farkas képviselő úr is említett.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés