DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP): Elnézést, elmaradtak a kétpercesek... Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Elnök Úr! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy nagy szeretettel és tisztelettel köszöntsem a még a vitában itt lévőket. Azt hiszem, hogy nagyon fontos néhány dologról beszélnünk, hiszen itt elvileg 2003-ról lenne szó, holott mi beszélünk az egész agrárgazdaságról. De örülök egyébként ennek, hogy szót tudunk váltani összességében az agrárgazdaságról, és azt hiszem, hogy elég kevés szó esett a SAPARD-programról, tulajdonképpen arról a programról, amit mi valóban vártunk Torgyán minisztersége alatt, és hallottunk nagyon sokat róla. Én nagyon sok akkori köztisztviselővel beszéltem, akik most is ott vannak, 20 éve ott vannak, 25 éve, és bizony a közel négy év alatt, 2002-ig gyakorlatilag szinte nem is esett szó arról, hogy tulajdonképpen itt egy uniós csatlakozás fog következni, ahol meg kellene csinálni az akkor úgynevezett SAPARD-irodát, hogy tulajdonképpen létre kell hoznunk egy hivatalt, amely az uniós kifizetéseket fogja intézni. Tehát ezek valahogy egy kicsit elmaradtak.

Azt hiszem, hogy szó esett a SAPARD-ról, hogy milyen nehezen indult el, és azt hiszem, hogy a lendületről viszont keveset beszéltünk. Azt hiszem, bizonyára olvasták is képviselőtársaim - ha nem, akkor mondom -, hogy 2002 őszén volt már az első kiírás a SAPARD-programban, 1160 pályázat érkezett be, az értéke 25 milliárd volt. Természetesen ez kifizetésre nem kerülhetett, de 2003-ban 1413 pályázat érkezett, ez 35 milliárd körüli érték, 755 döntés volt - ez már fontos -, és 551 szerződés került megkötésre. 2004-ben - akkor hadd mondjam el odáig - tulajdonképpen még a 10 százalékos pluszkeretet is elhasználva gyakorlatilag szeptember 30-ával az egész SAPARD-keret felhasználásra került, úgy mondom, hogy megpályázták. Tulajdonképpen itt az öröm és nagy gond egyben, hogy közel nyolcszor annyian pályáztak, mint ahányan nyerhettek, tehát tudtak szelektálni. Ahogy jó néhány pályázatba jó magam is belenéztem, bizony nagyon sokat jelentett az, hogy az akkori, még Medgyessy-kormány bizony módosított a SAPARD-kiírás feltételein, mert az első kiírás - és erről sem hangzott el ma semmi - olyan szinten szigorú volt, hogy nagyon kevés pályázó felelt meg a feltételeknek, sőt sokan nagyon idegenkedtek és be sem adtak pályázatokat.

Miután ez ki lett terjesztve a gépekre és a szigorítás bizonyos mértékig feloldásra került, könnyítve lett, mindezek után rendkívül gyors ütemben beindult a pályázat, és én bízom benne, hogy ez év végéig... - 30-a után elindult az AVOP, hiszen november 5-én már az AVOP-pályázatra is lezárult a beadási határidő, tekintettel arra, hogy itt is olyan nagy mértékű volt a pályázók létszáma, hogy az erre kiírt pénz elfogyott, tehát november 5-ével le kellett állítani. Azt hiszem, hogy ez siker a gazdáknak, gond azzal, hogy bizony ma már a 20-30 hektáros gazdáknál is komoly gépesítés található, amit az én választókörzetemben is figyelve, látva bizony aggódom sokszor a hitel visszafizetéséért. Az önerőt befizették, bizony a 30-40 hektár földterület egy kombájn visszafizetését nem fogja garantálni. Megvették, de remélem, hogy valamilyen formában ki fogják nyögni - ha szabad ilyen szóval mondani - ezeket a hiteleket.

Nagyon fontosnak tartom, hogy olyan szempontból próbáljak beszélni... - azt hiszem, nyugodtan föltehetné a kezét, aki, mint én, '93 óta egyéni gazdálkodó, mezőgazdasági vállalkozó.

(15.10)

A fiam, a feleségem családi gazda. A lányom őstermelő. Azt hiszem, hogy a 386 ember közül mutogatni lehetne, hogy van még egy ilyen. Tehát amikor az a vád ér valakit, hogy úgy szól hozzá, hogy nem tudja, mi a bajuk lent az embereknek, akkor én biztos nem lehetek az, sem a családom, aki most már - nyugodtan mondhatom - lassan tíz éve tényleg csak a mezőgazdaságból él. Az egyik év ilyen, a másik olyan, de mindig azt mondták, hogy egy a földön, egy a bankban és egy a következő évi beruházásban. Azt hiszem, a három évekre vetítve nyugodtan mondhatom, hogy tíz éve nem kellett csődöt jelentenem, nyugodtan, tisztességgel, becsülettel tudtam gazdálkodni a családommal együtt, megfelelő gépesítés mellett, megfelelő területeken.

2003-ban az évszázad aszálya volt. Nyugodtan mondhatom itt, hisz hallják a Battonya környéki emberek, hallja az a húsz-harminc ember és biztos érti is, akiknek én arattam és én vetettem be a földjét és az én kombájnom vágta le, bizony akkor is öt tonna kukoricát meg öt tonna búzát arattunk, és volt olyan mellettem lévő terület, ahol egy tonna volt a búza- meg fél tonna volt a kukoricatermés. Még most is nyugodtan kijelenthetjük, hogy rendkívül fontos a gazdálkodás színvonala.

Én itt állok a kistermelők mellé, mert én negyven olyan kistermelő mellett állok, akiknek szükség esetén a nevét is fel tudom sorolni, akár fejből is, s akiknek megművelem a földjét. Ebben van kéthektáros, van öthektáros, van tízhektáros, de van negyvenhektáros is, csak azt mondta, hogy nem vesz gépet, mert negyven hektárért nem éri meg, mert elvégzek nála minden munkát. Nyugodtan jelenthetem és mondhatom, hogy a 35 ezer területalapú támogatás, a hat és félezer gázolaj-támogatás mellett tavaly 40 ezer volt ezeknek az embereknek hektáronként a nyereségük kukoricából és búzából, s mivel az idén bejön a területalapú támogatás, most mintegy 55-60 ezer forint lesz ezen a földön kukoricából és búzából a realizálható nyereség, és körülbelül 35 ezer forint területalapú támogatás, hat és félezer gázolaj-támogatás.

Egy biztos, nem mindegy, hogy a földterületeket, különösen ha olyan az időjárás, milyen szinten műveljük meg. (Közbeszólások az ellenzéki oldalról.) Szeretném felhívni a figyelmet, még ha közbe is szól képviselő úr, hogy én kórészedéssel kezdtem, kötelet terítettem hatéves koromban. Én parasztgyerek vagyok, ezt nyugodtan mondhatom, és nem delegált vagyok, mint valamikor a baromfisok, hogy legyen egy baromfis is a parlamentben. Bedelegálták, aztán meg se tudott szólalni. Én kikupálódott parasztgyerek vagyok, aki végigjárt minden utat a kóréveréstől a kötélterítésig. Aratógépen dolgoztam, húztam a traktort, körmöstraktorral szántottam az egyetem előtt, képviselő úr, becsülettel elvégeztem az egyetemet, tudományos doktori címet, kandidátusi címet szereztem - hadd ne soroljam -, tíz évig kutatómérnök voltam. Próbáljunk szakmai talajon maradni, én ezen próbálok maradni, és sosem kiabáltam közbe, Tóth úr, önnek, pedig elég sok olyan dolgot mondott, ami a szakmaiságtól messze áll. Azt hiszem, hogy amikor szakmáról beszélünk és a mezőgazdaságról, akkor kevesen mondhatjuk el - és nagyon helyes -, hogy ilyen keményen ki tudunk állni a mezőgazdaság mellett.

Olyan emberek is kiállnak most a mezőgazdaság mellett, akiknek a választókerületükbe visszamenve el kell magyarázniuk azoknak az embereknek, akik olyan ágazatban dolgoznak, amelyben semmi támogatást nem adnak. Mint ahogy el kell mennünk Békéscsabára és az ottani iparosoknak elmondani, hogy gyerekek, nagyon sajnálom, tönkrement a fékbetét- meg az alumíniumöntvény-gyártásotok, mert 245 forintért értékesítitek euró áron, és ezzel nem lehet eladni se a Scaniának, se a többinek. Ott is ki kell állnunk, és mindenütt nagyon fontos volna, hogy támogassuk azt, hogy a magyar mezőgazdaság olyan szintre kerüljön, amilyen szintre kerülnie kellene.

Nagyon fontos, hogy beszéljek arról, mert eddig nem beszéltünk róla, hogy a 2003. évet döntően befolyásolta a 60 milliárdos konszolidáció. Amikor azt kiküzdöttük, beírtuk, megtettük a költségvetés hiányának növekedése terhére, a 60 milliárdot megkapták. Amikor a minisztériumban odavittem a három legnagyobb integrátor céget, és elmondták azoknak a főkönyvelői, gazdasági vezetői, hogy úgy próbálják kiírni ezt a pályázatot, úgy írják ki a 60 milliárdos konszolidációt, hogy lehetőleg minden gazdálkodó hozzájusson, az is, akit eddig integráltak; kiterjesztettük azokra, akik csak hitelbe vitték el; kiterjesztettük minden olyan gazdálkodóra, aki valamilyen formában - akár előfinanszírozásban, akár másban - megkapta a műtrágyát, a növényvédő szert, ez nagyon fontos dolog volt, és az a 72 milliárd, amit konkrétan nem kellett visszafizetni, igenis segített, és az a közel 200 milliárd igenis segített hosszú távon, főleg úgy, hogy ötéves hitelt lehetett felvenni, mert öt év távlatában sokkal kedvezőbben lehet tekinteni a mezőgazdaságra.

Nagyon fontosnak tartom a vidéki munkahelyteremtést. Aki ismeri abban a körzetben a dombegyházi Euro tészt, az tudja, hogy volt olyan időszak, amikor négyszáz ember dolgozott ott. 1700 hektár földön gazdálkodik ott a környezetemben - itt ül velem szemben Farkas Sándor képviselő úr, nem tudom, hogy ott mennyi -, elérte a 2,7 milliárdos árbevételt Dombegyházon, 1700 hektár földterületről. Igenis van jelentősége! Sajnálom, hogy képviselőtársam ismeret hiányában azt mondta, hogy nem éri meg a csemegekukoricát kézzel letörni. Hadd mondjam azt, dupla árat fizetnek a svédek a kézzel letört csemegekukoricáért, mert a kézzel letörtet nem sérti meg a gép, ki lehet vinni. Inkább a munkaerőhiány az oka annak, hogy nem törik le kézzel. Nyugodtan be lehetett jelentkezni Dombegyházára a három Dombegyháza és Battonya összes szabad munkaerejének. De közmunkára nem mentek el az emberek, mert valóban le lehetett jelentkezni az Euro tésznél a paprikaszedéstől, a paradicsomszedéstől és a dinnyeválogatástól kezdve mindenre.

Nyugodtan mondom azt, hogy lehet olyan vidéki infrastruktúrát, olyan vidéki növénytermelési szerkezetet csinálni, megvalósítani, ahol a vidéki lakosságot lehet foglalkoztatni. Aki valóban ismeri a vidéket, az tudja, hogy az ott élő emberek szeretik azt, hogy hét-nyolc hónapig munkájuk van, de télen otthon akarnak maradni, és ezeket nem fogjuk tudni betenni a gyárakba. Ezek becsülettel, tisztességgel palántát ültetnek, paradicsomot szednek, kukoricát törnek, szeretnek márciustól elmenni kapálni és októberig dolgozni. Van, aki félre is rak ebből, s ezzel jogot szerez arra, hogy egy kicsit elmenjen munkanélkülire, mert elmehet, és kiegészítve nyugodtan megvan az az éves jövedelme, amivel ott tud maradni. Téves az a nézet, hogy Budapestről kellene letelepíteni hajléktalanokat, mert ezek az emberek már soha nem fognak leállni kapálni vidéken, és nem fognak villanyszámlát fizetni a házaknál. Azt hiszem, ezt rövidre zárhatjuk.

Nagyon rövid idő a tizenöt perc, de egy dolgot még fontosnak tartok elmondani. Azt hiszem, a jobb- és a baloldalnak egy dologban kellene összefogni: a magyar mezőgazdaság jóval több energiát termel meg, mint amennyit elhasznál, illetve megtermelhetne, ha az alternatív energiákat végre beengednénk a magyar mezőgazdaságba. Itt kéne közösen fölállnunk, és hangot adnunk annak, hogy ezelőtt már nyolc évvel volt olyan kukoricaszárító, amelyik 22 százalék víztartalmú kukoricát egy bála szalmával leszárított 13 százalékra. Igenis fel kellene használni, szembe kéne szállunk azzal a lobbival, az E.ON-tól kezdve mindenkivel - és itt mondom ki a parlamentben -, aki azt mondja, hogy nem engedem be az energiát, és nem engedem be húsz évre, ha alternatív energiát állítok elő, hisz ez mezőgazdasági melléktermék. A melléktermékeket hasznosítani kell, a melléktermékekből hasznot hoznánk. Ki merem jelenteni, hogy Magyarországon a napenergiából nagy tartalék van a mezőgazdaságban, hiszen a napenergia a föld segítségével a növényeken keresztül szerves anyagot állít elő. Ez a szervesanyag-mennyiség nagyobb, mint Magyarország olajkészlete. Az olaj felét le lehetne váltani.

Egy példával fejezném be, búcsúzóul a mondandóm. Érintőleg már szó volt a bioetanolról is és a Biopack-termékekről is. Igenis fel kell lépnünk, mint ahogy felléptünk a mezőgazdasági bizottságban is, amikor azt mondtuk, hogy a termékdíjaknál megkülönböztetést tesznek azzal, hogy vannak külön kezelt termékdíjas emberek, akiknek nem szabunk ki termékdíjat a termékeikre. Ha megszabnánk a termékdíjakat, akkor lehetne keményítőből üvegeket készíteni és ez komposztálható lenne. Meg tudnánk menteni a környezetünket, ha a bioetanolt a MOL végre belekeverné olyan mennyiségben, hogy 30 százalékkal csökkenjen Budapest légszennyeződése. Mert ha beletennénk legalább 3 százalék - de 5 százalékig nyugodtan mehet a gépek megváltoztatása nélkül - bioetanolt, akkor nem kellene most Békés megyében 200 vagy 300 ezer tonnát kitenni az utcára vagy a kövesútra, ha nem sikerül elhelyezni közraktárban vagy intervenciós raktárban.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

(15.20)

Forrás: parlament.hu