DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy Tóth Imre képviselőtársam felvetésére reagáljak, és ezt úgy mondjam, mint gazdálkodó, aki igénybe vette ezt a bizonyos 8 ezer forintot. Hadd tegyem tisztába ezt a helyzetet, hiszen ezt nem volt kötelező felvenni.

Nem 8 milliárdba kerül, csak 2 milliárdba, mert 5 százalék kamatot átvállalt az állam, 4 százalékot kellett nekünk fizetni. Hektáronként 360 forintba került ez a manőver, de abban a helyzetben az emberek szívesen vállalták ezt. És még egyszer mondom: nem volt kötelező, nem a zsebükből vették ki, hanem a gazdák önként megkérhették vagy nem kérték meg, hogy igényt tartanak-e a területalapú támogatás első 8 ezer forintjára, amiből 7600 forintnál többet megkaptak hektáronként.

Jól jött akkor a gazdáknak, nem került olyan sokba, és egyet ne felejtsünk el: az Unióban ebben az évben ez évi területalapú támogatás nem járt volna még az uniós országokban sem. Az Unió utólag finanszíroz mindig, tehát tulajdonképpen januárban kapták volna meg. És azt se felejtsük el, hogy ma körülbelül 50 ezer gazdálkodóhoz kiment a 15 ezer forint, aminek a kifizetése a KESZ számláról történt, minden kamat, mindenféle mellék-hozzájárulás vagy mindenféle gazdazsebből történő kivétel nélkül. És ha a 15-öt hozzáadjuk a 7600-hoz, akkor még a legnagyobb családi gazdasági támogatásnak is több mint a duplájához hozzájutnak ebben az évben a gazdálkodók.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu