KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az évenkénti agrárjelentések immár hatéves sorozatában az előttünk fekvő, 2003. évről szóló agrárjelentésnek kiemelt jelentősége van, hiszen az EU-tagságunkat megelőző év adataival, kimutatásaival szembesültünk. Ezzel az agrárjelentéssel egy korszak zárul le, az uniós felkészülés korszaka.
Ezzel az agrárjelentéssel, az éves agrárjelentés benyújtásának kötelezettségét is elrendelő, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi törvény legfontosabb feladatul tűzte ki, hogy elősegítse az Európai Unióhoz való csatlakozásra a felkészüléstö.
Ezért az agrárjelentés megtárgyalásakor akkor járunk el leghelyesebben, ha a törvény követelményeivel vetjük össze a 2003. évi teljesítést. Ugyanis ez a törvény adja meg a mindenkori agrárkormányzat számára a teljesítendő feladatokat, sőt a jelentés készítői számára is ez a törvény szolgál formai és tartalmi útmutatóul.
Vegyük sorra tehát ezeket a törvényi követelményeket és a feladatok 2003. évi teljesülését! Kezdjük a mai magyar társadalom legégetőbb gondjával, a foglalkoztatással, ami a törvényben így szerepel: segítse a mezőgazdasági foglalkoztatástö.
A már 2002-ben is csökkenő mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 2003-ban 26 ezer fővel, 11 százalékkal tovább csökkent. Ilyen mérvű drasztikus csökkenésre a '90-es évek eleje óta még nem volt példa. Ráadásul a csökkenés szerkezete további ágazati válságtünetekre mutat rá. Az elmúlt két évben jelentős mértékben csökkenő egyéni gazdaságokkal kapcsolatban megállapítja az agrárjelentés: Az elmúlt három évet a 35 év alatti egyéni gazdálkodók arányának csökkenése és az 55 év felettiek arányának növekedése jellemezte.ö
Pedig a törvény szó szerint azt írja elő: különösen pedig a mezőgazdasági tevékenységet élethivatásnak választó fiatal gazdák gazdaságilag erősödjenek és versenyképessé válhassanak.ö Ráadásul tovább ront a helyzeten az a tény, hogy a gazdálkodók elöregedése a férfi gazdálkodóknál erőteljesebb, jóllehet nem egy tipikusan elnőiesedő ágazatról van szó a mezőgazdaság esetében.
Ezekből a tragikus mutatószámokból a konklúziót nem én szeretném levonni, hanem a jelentésből idézek. Ki kell emelni, hogy az EU déli tagországaihoz és az útitárs csatlakozó országokhoz képest nincsenek sokan a magyar mezőgazdaságban. Sőt, az egy főfoglalkozásúra jutó mezőgazdasági terület nálunk 26 hektár, míg az EU-átlag 21 hektár.ö
Hogy az ágazatban mégis foglalkoztatáscsökkenés és az egyéni vállalkozók számának csökkenése következett be, annak oka az ágazat eltartóképességében keresendő, amely ágazati eltartóképesség a beruházások ellenére tovább csökkent 2003-ban. Pedig mit ír elő a zsinórmértékül szolgáló agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény? Hozzájáruljon a mezőgazdasági termelők életszínvonala javításához, jövedelemszerzési lehetőségeinek a társadalmi átlaghoz való közelítéséhez...ö
Nos, a mezőgazdasági termelők 2003-ban továbbra is a nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva 30 százalékkal kevesebb jövedelemmel rendelkeznek. És amennyiben a hazai átlagjövedelemnél egy nemzetközileg objektívebb fajlagos mutatót, az egy hektárra vetített átlagos jövedelmet vesszük figyelembe, akkor az európai uniós összehasonlításban már nem is százalékos, hanem hatványkitevős a lemaradásunk.
Ezek után mit szólhatunk az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény következő elvárásához, amely így szól: erősítse a vidék lakosságmegtartó képességét A kormány szociálpolitikai megfontolásból a versenyszférától eltérő módszerekkel támogassa a kisegítő foglalkoztatást és jövedelemszerzést, valamint az önellátást szolgáló magángazdálkodást.ö
Nem csak az a baj, hogy 2003-ban nem valósult meg ebből a törvényi követelményből semmi, sőt ehelyett a magyar vidék pusztulásáról szóló mutatókat találunk az anyagban. A legnagyobb baj az, hogy az elmúlt két évben a minisztérium egyes felső vezetői kimondottan a törvény ezen paragrafusa ellen beszéltek és intézkedtek. Emlékszünk mindnyájan az olyan tartalmú nyilatkozatokra, miszerint a mezőgazdaságnak nemhogy szociálpolitikai dimenziója nincs, de a mezőgazdasági termelők támogatására sincs szükség, hiszen egyedül a piacon kell a jövedelmet elérniük.
A nyilatkozókat több dolog is megzavarhatta. Az egyik, hogy kenyerüket még sohasem keresték meg a piacról. A másik zavaró tényező az lehet, hogy ezt a mi törvényünkben szociálpolitikai megfontolásnak nevezett valamit helyenként más-más névvel illetik. Így az Európai Unióban újabban második pillér a neve. Az USA-ban meg végképp nem létezik önellátást szolgáló magángazdálkodás, viszont hazai termelésük javát a belső fogyasztásnak álcázott szociális élelmiszer-juttatáson keresztül vezetik le.
(16.00)
Nálunk viszont a hozzá nem értő nyilatkozatok óta sem önellátó termelés, sem pedig számottevő hazai termékfogyasztás nincs.
Ismét a jelentésből idézek: Radikálisan csökkent a saját termelésű fogyasztás. A csökkenési folyamat már évek óta tart. A volumenindex 2003. évi 78 százalékos mértéke azonban kiugróan alacsony. Mérséklődött a tej- és tojásfogyasztás. E két termék fogyasztásának visszaesése is a saját termelésű fogyasztás csökkenéséhez kapcsolható, a saját termelésű fogyasztás ugyanis bizonyos mértékben kényszerfogyasztás.ö Az idézet végén annyi saját megállapítást talán tehetünk, hogy 2003-ban a vidék lakosságmegtartó képessége tekintetében sem teljesült a törvényi előírás.
A vidék lakosságmegtartó képességének tárgyalása kapcsán feltétlenül szólni kell az ezzel szoros összefüggésben lévő kormányzati földbirtok-politikáról, pontosabban szólva a 2002. évi földbirtok-politika szemléletváltásáról, amely szemléletváltás torzító hatása a 2003. évben már éreztette hatását. A jelentés ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: Az elmúlt időszakban a tulajdoni kérdéssel szemben a földhasználat, a tartós bérleti rendszer kialakítása került előtérbe.ö Ez a szemléletváltás két végzetes problémát hozott a rendszerbe, amely már 2003-ban tetten érhető. Az egyik, hogy a törvényben is megfogalmazott tulajdonoserősítő szemléletet gyengítette, sőt hátráltatta - gondoljunk az osztatlantulajdon-megosztási kérelmek negligálására - a bérleti rendszer egyoldalú preferálása mellett. A másik végzetes következmény, hogy a mezőgazdaságból élő, helyben lakó agrárréteggel szemben agrárágazaton kívüli, szakképzetlen, bérleménytől távol lakó vállalkozókat szabadított a magyar vidékre, akik a vidéken élő emberek elől nemcsak elvették a földet, de monokultúrás, igénytelen gazdálkodásuk még munkahelyet sem biztosított a vidéki lakosság számára. Ez a földbirtok-politika természetesen ellentétes a multifunkcionalitásra épülő, a vidék lakosságmegtartását támogató európai uniós szemlélettel.
A most beterjesztett agrárjelentésben már vannak utaló jelek a szocialista kormány földbirtok-politikájának negatív következményeire. Felfedezhető az ország adottságaitól idegen földrajzi övezeti termelési struktúra kialakulása, amely termelési modell sem nem piacérzékeny, sem pedig a kiváló magyar talaj- és éghajlati viszonyokhoz nem illeszkedő és szakmailag sem igényes.
2003-ban a gabonaféléknek a szántóterületen belüli aránya 69 százalékos volt. Az Unióban ugyanez évben ezzel szemben az olajos és fehérjenövények területe 15, illetve 9 százalékkal növekedett.
Valószínűsíthetően ezzel a birtokstruktúrával és övezeti termesztéssel függ össze az állattenyésztési ágazatok egyébként indokolatlan zsugorodása is. A szarvasmarha-állomány egy év leforgása alatt 4 százalékkal, a sertésállomány 3,4 százalékkal lett kevesebb. Ráadásul a sertésállományon belül szinte kizárólagosan az anyakoca-állomány csökkenését kell értenünk, ugyanis az anyakoca-állomány egy év alatt 54 ezerrel, 14,2 százalékkal csökkent.
A tehéntejtermelés a tehénállomány csökkenése következtében 5 százalékkal maradt el a 2002. évitől. A kibontakozó agrárválság tüneteit jelzi, hogy az állati termékek értékesítésében legnagyobb súllyal szereplő tehéntej felvásárlása nagyobb mértékben esett vissza, mint a termelésé. Mindeközben az Unióban az állati eredetű termékek közül a tej- és húskibocsátás évről évre egy milliliterrel, illetve egy milligrammal sem csökken.
Ez a szinte minden agrárágazatot érintő termelési visszaesés és az Unió agrárstratégiájával ellentétes hazai folyamatok azt a 2003. évet jellemzik, amely utolsó felkészülési év mulasztásai már pótolhatatlanok. Ilyen pótolhatatlan veszteség az ültetvénybővítő telepítés utolsó évének nem kellő kihasználása. Ültetvénytelepítésre 2003-ban a 2002. évi támogatásoknak csupán 80 százalékát fordították. Még ma az agrárjelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozattervezet is utal eme elszalasztott lehetőségre. Idézem: A magyar mezőgazdaság pótlólagos tőkeinvesztícióra szorul, amely kizárólag ágazati támogatásból nem pótolható, egyéb források bevonására van szükség ahhoz, hogy az ágazat jövedelemtermelő képessége javuljon.ö
A felkészülés utolsó évében, akárcsak a megelőző évben, a mezőgazdasági termelői árindex növekedése elmaradt a mezőgazdasági ráfordítási árindex növekedésétől, vagyis az agrárolló tovább romlott. Pedig az agrárolló évenként érzékelhető mértékű záródását is előírja az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény. Azaz 2003-ban a törvény ezen paragrafusa sem teljesült.
Talán még egy teljesülési elvárását vizsgáljuk meg a törvénynek. Idézem: Elsősorban hazai termékekkel, megfelelő mennyiségben és minőségben legyen kielégíthető a lakosság élelmiszer-kereslete.ö Mint tudjuk, az élelmiszerimport legnagyobb beszállítói és terjesztői az áruházláncok, üzletláncok. A magyarországi helyzetről a jelentés ezt írja: Az élelmiszer-forgalom egyre nagyobb hányada koncentrálódik a nagy üzletláncoknál. A forgalmi adatok alapján az első öt cég együttesen a 2002. évi összes forgalom 63,5 százalékát adta. Ezzel a hazai élelmiszer-kereskedelem koncentrációs hányada már jelentősen meghaladta az Unió átlagát.ö Ehhez az idézethez, úgy érzem, nem szükséges semmiféle kommentár.
Mint ahogy az alábbi megállapításhoz sem: A cereáliák fogyasztása azonban magasabb a legalsó jövedelmi tizedbe tartozó háztartásokban. Ennek oka: a cereáliák közé tartozik a rizs, a tésztafélék, valamint a kenyér, amelyek alacsonyabb jövedelműek tápanyagszükségletének kielégítését viszonylag olcsón teszik lehetővé.ö Azt már én teszem hozzá az idézethez, hogy a tejfogyasztás Magyarországon egy év alatt 13 literrel csökkent, és ismét évi 200 liter alá esett, 193 liter/évre.
Hozzászólásom végén szeretném hangsúlyozni, hogy a 2003. év agrárgazdasági helyzetének kritikáját nem én fogalmaztam meg, hanem a beterjesztett jelentés tárgyilagos előkészítői, hiszen hallották, mindvégig a törvényből és a jelentésből idéztem. Nem tértem ki az egyes szektorok közötti különbségek elemzésére sem, hiszen 2003-ban akkora nagyságrendű problémák jelentkeztek már az ágazatban, amelyek termelési szektortól függetlenül szinte mindenkit sújtottak.
Kormánypárti képviselőtársam, dr. Kis Zoltán a bizottsági ülésen ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: Két olyan mutatót kaptunk, ami nem hatékony, intenzívebbé váló mezőgazdaságot, hanem egy stagnáló vagy bizonyos területeken épphogy éldegélő ágazatot jellemez.ö Igaza van Kis Zoltánnak, hiszen az ő megállapítását igazolják az agrárbeszámoló lesújtó tényadatai is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés