TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az az igazság, hogy ha valaki a kétperces műfajt nem érti, akkor kár is neki reggel óta itt ülnie, és ha nem elég fölkészült, akkor meg végképp.
Az előző kétpercesemben a jövedelmezőségnek azt a részét nem tudtam eléggé megvilágítani, ami az energiafogyasztásokra vonatkozik. Domokos képviselőtársam említette a kisvállalkozásokat, amelyek a mostani betakarítási időszakban szembesültek azzal, hogy a nyár folyamán egy gazdasági miniszteri rendelet az időszaki gázfogyasztókra brutális alapdíjat szabott ki. Ez az önök kormánya, amely a mezőgazdasági vállalkozók jövedelmezőségét jelentősen lerontja. 60 százalékos emelés jön ki azzal az alapdíjjal, amellyel most a szárítók kénytelenek dolgozni. Tudom, hogy erre önök most nem készültek föl, mert egyáltalán nem is törődnek azzal, hogy mik a valóságos folyamatok a magyarországi agráriumban, de azért hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az a szárítóberendezést üzemeltető vállalkozás kénytelen belerakni a termény árába ezt a költséget.
Itt nem kell hivatkozni világpiaci áremelésekre; egész egyszerűen a Gazdasági Minisztérium júliusban hozott rendelete teszi ezt lehetővé. Senki nem kötelezte Magyarországot arra, hogy ilyet bevezessen, hogy ezzel büntesse az agrárvállalkozásokat. Ez csak a Szocialista Párt eszében fogant meg, hogy megbünteti az időszakos energiafölhasználással rendelkező vállalkozásokat. Nézzenek már körül önök is a választókerületükben, biztos találnak hármat-négyet!
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés