ZATYKÓ JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ezelőtt mintegy 120-150 perccel senki sem gondolt arra, hogy ez a mai vita ilyen színben fog elénk kerülni. (Tóth István: Mert idióták vagytok! - Dr. Magda Sándor: Borzasztó!) Mert azt hiszem, azt senki nem kérdőjelezheti meg, hogy ez a jelentés tényleg megfelelőképpen lett előkészítve, ez a jelentés az 1997. évi agrárgazdaság helyzetéről szóló törvény alapján készült el. Azt sem kérdőjelezheti meg senki, hogy a jelentés az agrárgazdaság helyzetét, a termelők jövedelemviszonyait, az agrárpolitikai célok megvalósítását és a költségvetésben lévő támogatások felhasználását helyezte előtérbe, és folyamatokat ábrázol.
Én azt gondolom, hogy ha a politika hatja át a mai tárgyalásunkat, akkor ez rossz irányba fog vinni. Előttem már megfogalmazták: folyamatokról van szó, arról, hogy mi történt 2003-ban. Talán az lenne a helyes, ha ezekről a folyamatokról beszélnénk, és nem vagdalkoznánk itt. Egy egész jó ideig azt mondtam, hogy ez a vita konstruktív és jó irányba megy. De amikor ilyen dolgok állnak elő egy vita folyamán, amikor idecitáljuk a paprikaügyet, amikor 1930-ra hivatkozunk, vagy amikor megállapítjuk 2004-ben, hogy 2003-ban volt az évszázad legnagyobb aszálya, nem hiszem, hogy ehhez túl nagy politikai bölcsesség kell.
Azt kérem a jelen lévő képviselőtársaimtól, hogy találjuk meg azt a hangot, és találjuk meg azokat a megoldási lehetőségeket, amelyek a magyar agrárium helyzetét az előttünk álló időszakban javíthatják. A politikai szinten való tárgyalás a magyar agráriumnak csak ártani fog. Én gondolom, hogy a kormánypárti képviselők ma délután itt nem ezt fogják képviselni.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés