BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Mint önök előtt is ismert, az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződést október 29-én a miniszterelnök úr és a külügyminiszter úr az önök felhatalmazásával aláírta.

A miniszterelnök úr november 2-i napirend előtti hozzászólásában már jelezte, hogy a kormány még ebben az évben az Országgyûlés elé kívánja terjeszteni az alkotmányos szerződés megerősítéséről szóló határozati javaslatot.

Az Országgyûlés mielőbbi ratifikálással kinyilváníthatja azt a szándékát, hogy nemcsak hogy egyetért az alkotmányos szerződés egészével, de az Európai Unió valamennyi tagállamának egy olyan üzenetét kívánja továbbítani, amely szinte felhívja a másik huszonnégy tagállamot - egészen pontosan huszonhármat, mert Litvánia a maga részéről a ratifikálásra már sort kerített -, tehát felhívja a többi tagország figyelmét arra, hogy valami olyan nagy horderejű döntés előtt állnak Európa polgárai és az őket képviselő parlamentek, amelyben mindannyiunknak egyként kellene részt vennünk.

Éppen ezért kérem a tisztelt Országgyûlést, járuljon hozzá a sürgős tárgyaláshoz.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu