DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Lehet, hogy akkor mégis rossz ötlet volt támogatni Kovács képviselő úr ügyrendi indítványát, ha az egészről ennyi sok mondanivalója van, nem kellett volna esetleg akkor több ismételt hozzászólást kérnie.
Én mindössze két dologgal szeretnék foglalkozni a rendelkezésre álló időben. Az egyik a már több képviselő által érintett hatálybalépés kérdése.
(21.00)
Valóban többféle indítvány érkezett a hatálybalépéssel kapcsolatban. Az egyértelmű volt, hogy a törvényjavaslat eredeti általános hatálybalépési időpontja nem lesz tartható, hiszen amikor ezt a kormány benyújtotta, abból indultak ki, hogy lehetőleg már az első félévben elfogadja a törvényt az Országgyűlés, és akkor körülbelül egy év rendelkezésre állt volna a hatálybalépésig. Az egyik javaslat valóban 2007. január 1-jére vonatkozik, méghozzá mindenféle megkötés és megszorítás nélkül, míg részben Gémesi képviselő úr javasolta a 2006. január 1-jei időpontot, részben ezt kicsit pontosabban kidolgozva az alkotmányügyi bizottság is benyújtotta. Én úgy gondolom, hogy körülbelül egy év elegendő a felkészülésre. Egyébként részt vettem egy olyan tanácskozáson, ahol gyakorló államigazgatási, önkormányzati szakemberek vitatták meg többek közt ezt a kérdést is, és föltették a kérdést Kilényi professzor úrnak, aki a kodifikációs bizottság vezetője volt, hogy ő mit tartana helyesnek. Ő is úgy fogalmazott, hogy körülbelül egy év felkészülési időre szükség van.
Arra is fölhívnám a figyelmet, hogy egy 2007. január 1-jei bevezetés némi gondot okozhatna a frissen megválasztott helyi önkormányzatoknak, hiszen nekik önkormányzati rendeletet kell alkotni a hatálybalépésig a testületi hatáskörök átruházásával kapcsolatban. Nem lenne szerencsés, ha ez lenne az első feladatuk. Vitatkoznék Kovács képviselő úrral is. Az én álláspontom szerint éppen az lenne a jó, ha a felkészülés időszaka megelőzné az országgyűlési választásokra és az önkormányzati választásokra történő felkészülést, ha a kettő nem keveredne.
A másik kérdés, amivel szeretnék foglalkozni, a hatósági közvetítő intézménye, ami új intézmény a Ket.-ben. A 41. § foglalkozik vele, és a 49., illetve 50. ajánlási pontban javasolják ellenzéki képviselőtársaink ennek az intézménynek a kivételét a Ket.-ből. Mi ezt meglehetősen fontos új intézménynek tartjuk, jó külföldi tapasztalatok vannak ezzel kapcsolatban, és főleg olyan ügyekben fontos ez, ahol maga az ügy emberek nagyobb tömegeit érinti. Akkor helyes, ha van egy olyan, lehetőség szerint megfelelő képzettséggel, felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, aki ismeri az ügyet, aki közvetíteni tud a hatóság és az ügyfelek, az érintettek között, aki az információáramlásban is segíthet. Szeretném elmondani, hogy ezzel kapcsolatban én beadtam egy kapcsolódó módosító indítványt. A jelenlegi szöveg szerint akkor van erre lehetőség, ha jogszabály nem zárja ki. Ezt szeretném némileg szigorítani, és az lenne az új szöveg: ha jogszabály lehetővé teszi. Én úgy gondolom, hogy ez kellő garanciákat nyújthat ahhoz, hogy rendeltetésének megfelelően működjön ez a jogintézmény.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés