DR. BAJA FERENC, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kifejezetten azzal a szándékkal, hogy egyrészt a Ház idejét spóroljam, másrészt pedig, hogy tárgyszerűen a jelenlegi előterjesztés keretei között maradjak, a magam részéről és a kormány nevében a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénymódosítás vitáját újrakezdeni nem kívánom. Annál inkább nem kívánom, mert mindkét képviselőtársam jelezte, hogy ez a kormányzat felelőssége, ebben az értelemben ezt a felelősséget természetesen vállalnunk kell. Én akceptálom, hogy ezeket a problémákat ebben a vitában is a nyilvánosság számára a képviselőtársaink megjelenítették, ugyanakkor örömmel hallgattam azt, hogy ez valóban kormányzati felelősség, valamint azt is örömmel hallottam, hogy a technikai jellegű szabályozásnak egyébként másfajta szakmai alternatíváját a felszólalók nem adták. Ezért természetesen mi a javaslatunkat fönntartjuk, azt pedig tudomásul fogjuk venni, hogy nem a technikai problémákkal, hanem az alapjavaslatokkal volt problémájuk a képviselőknek. Ezért a hozzászólásokat megköszönöm, a javaslatot fenntartom, elnök asszony. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(19.40)

Forrás: parlament.hu