ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az agrárminisztérium a nemzeti agrár-környezetvédelmi program keretén belül öt évre, a 2002 márciusa és 2006 decembere közti időszakra vonatkozóan támogatási szerződést kötött biogazdálkodást folytató termelőkkel. A szerződés területalapú, vissza nem térítendő támogatásról szólt. A támogatási igény 2003. évi megújításának elfogadásakor a minisztérium választási kényszer elé állította a gazdákat: vagy maradnak a nemzeti agrár-környezetvédelmi programon belül, és akkor továbbra is az alacsonyabb összegű nemzeti támogatásra számíthatnak, vagy átlépnek a nemzeti vidékfejlesztési tervbe, és így lehetőségük nyílik a jóval magasabb európai uniós támogatások igénybevételére.

Az érintett gazdák többsége természetesen a számára kedvezőbbnek tűnő lehetőséget választotta, azzal együtt, hogy az átlépés feltétele a korábbi szerződés felmondása volt. A minisztérium arról biztosította a szerződésmódosító gazdákat, hogy jogosultságot kizáró ok felmerülése esetén visszaállítja a nemzeti agrár-környezetvédelmi programban való további részvételt biztosító megállapodást. A biogazdálkodást 2006 után is folytatni kívánó termelők aláírták a szerződést, mert hittek a magyar államot képviselő minisztérium ígéretének. Az agrártárca a gazdák várakozásaival ellentétben 2004 elején nem hirdette meg a nemzeti vidékfejlesztési tervhez kapcsolódó pályázatokat, ehelyett jóval később arról értesítette őket, hogy lehetőségük van az uniós forrásokra pályázni a 2004. szeptember 1-jétől 2005. augusztus 31-éig terjedő időszakra vonatkozóan. Arról azonban, hogy az idén január 1-jétől augusztus 31-éig tartó nyolc hónapra járna valamiféle támogatás, nem szólt a tájékoztatás.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ezek után, azt gondolom, joggal kérdezhetem meg öntől, hogy megkapják-e a minisztérium ígérete szerinti nyolc hónapra járó jogos támogatásukat a biogazdálkodók. Tisztelettel várom válaszát.

Forrás: parlament.hu