KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselő úr, a költségvetés maximálisan fedezte erre az évre is, fedezni fogja a következő évre is azokat a szolgáltatáshoz kapcsolható forrásokat, amelyekre szükség van. Az Oltalom Karitatív Egyesület csak a fűtött utca fenntartására 20 millió forint állami támogatást kap. Ezen túlmenően örömmel tudatom az Országgyûléssel és a nézőkkel is, hogy erre az évre, tehát decemberig újabb 100 millió forintot különített el a kormány a hajléktalanügy kezelésére, és januártól megnyílik egy 0,5 milliárdos keret arra, hogy az új programokat el tudjuk indítani. Többek között meg kell említenem: a közeljövőben 22 krízisautót fogunk rendszerbe állítani, és terveink szerint nem lesz az országban egyetlenegy olyan hajléktalan sem, akit legalább egy órán belül egy ilyen krízisautó ne érne el.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu