BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Köszönöm a szót. A költségvetéshez a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a szociális bizottsága különösen a családtámogatások terén adott be pontosító, módosító javaslatokat. Sőt, a költségvetéshez kapcsolódó egyéb törvények kapcsán is jól emlékszem, amikor épp Béki Gabriella volt az első, aki részletes elemzést kért Vígh Ilona képviselőtársunktól, aki a családtámogatási rendszert, azon belül a gyes, gyed intézményét, a családi pótlékot kívánta növelni, és felháborodottan beszélt arról, hogy hogyan képzeli a képviselőnő, hogy ezt a költségvetést ilyen mértékig túlterhelni, majd nemmel szavazott másik három hölgy képviselőtársával együtt.
Ezt követően előadni azt a módosítójavaslat-tömeget, amelyben árnyalatnyi eszközökkel kívánja a Fidesz-kormány által előállított családtámogatási rendszer hiányosságait kifogásolni, enyhén szólva farizeus, képmutató magatartás. Hölgyekkel szemben nem szoktam ilyet mondani, de ő alkalmazta ezt saját képviselőtársnőjére a parlament egyik meghatározó bizottságában.
Annak a színjátéknak vagyunk itt tanúi, amelyben a kormány és a kormánypártok megegyeztek egymással, hogy különösen alacsonyra tervezett, szinte lehetetlen költségvetést nyújtanak be a parlament elé. Én 50-100 milliárd forintra teszem azt az összeget, államtitkár úr ezt jobban meg tudja mondani, hogy mennyi lehetőséget adnak kormánypárti képviselőknek arra, hogy az általuk kiválasztott területeken - hallhattuk az önkormányzati területet, hallhattuk a sport területét, hallhattuk az oktatás területét, a szociális támogatások területét -, az általuk benyújtott módosító javaslatokat a kormány kegyeskedik elfogadni. Ez egy színjáték.
Az a tiszteletteljes javaslatom, hogy azokat az ellenzéki képviselői módosító javaslatokat is, amelyek jelzik egy-egy támogatható terület irányát, ahol eleve mindenki tudja, hogy lehetetlen teljesíteni, az utak fenntartásáról beszélt az egyik képviselőtársam, mindannyian tudjuk, hogy a jövő évi felhasználásnak már a 60 százaléka elköltetett és alultervezett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), legyenek szívesek ezeket a hozzászólásokat, javaslatokat olyannak venni, amelyek jelzik az ellenzék irányát, és szíveskedjenek ezeket is befogadni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés