MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tavaly több mint ezer módosító javaslatot nyújtottunk be és egyet sem támogatott a kormány, pedig mindegyiknél volt forrás megjelölve. Semelyik forrás nem tetszett a kormánynak és semelyik indítványt nem látta támogatásra méltónak. De nem adjuk fel, most is próbálkozunk, az idén is benyújtjuk azokat az indítványokat, amelyeket fontosnak tartunk. Én egy csokrot fogok önöknek ebből prezentálni.

Megragadva a lehetőséget Szabó Zoltánnak mondom, hogy megszámlálhatatlan az a mennyiségű választási ígéret, amit nem tartottak be, és nagyon is megszámlálható matematikai nyelven - tehát kevés - az, amit betartottak. Az otthonteremtés területén egyetlenegy ígéretet tartottak be, a szocpol emelését, ezen túlmenően több mint tíz megszorítás született ezen a területen, a kamattámogatástól a hitelnagyságon keresztül a bérlakásépítés leépítéséig. Erről szeretnék röviden egy mondatot mondani.

Beadtam egy indítványt - s itt államtitkár úrra is visszautalnék -, nem az 1998-99-es adattal kell összehasonlítani a mai helyzetet, hanem a 2002-essel. Tudják, hogy 2002-ben mennyi volt bérlakásépítésre? 20 milliárd forint. Tudják, mennyi van betervezve jövőre bérlakásépítésre? Nulla forint. Miközben azt ígérték a kormányprogramban, hogy 25 ezer állami támogatású önkormányzati bérlakást építenek. Látom, hogy Katona Tamás figyel, olvassa az “Egyetértésben a nemzettelö című programot. Nos, ezt kellene önöknek, felesküdve rá, megvalósítaniuk. De semmi nem történik. Azt mondom, legalább 5 milliárd forint fordítódjon erre, hogy folytatni lehessen a bérlakások építését.

A másik téma: amíg mi kormányoztunk, folyamatosan támadás ért bennünket, hogy Nyíregyházán a Tokaji úti felüljáró megépítése miért nem történik meg. Csabai Lászlóné beadott egy ilyen tartalmú indítványt. Én ezt beadtam tavaly is, tavalyelőtt is és az idén is, ugyanis ott a lehetőség a szocialisták előtt, hogy megvalósítsák Nyíregyháza vonatkozásában azt, amit annak idején annyira hiányoltak. El kell mondani, hogy se tavaly, se tavalyelőtt nem támogatták. Most is adok lehetőséget arra, hogy Katona Tamás úr, Csabai Lászlóné és mások szavahihetőségét megvédelmezzék, és bizonyítsák, hogy amit ígértek, azt betartják. Nos, ha már ő nem nyújtotta be, akkor én benyújtottam, legyen meg a lehetőség, hogy betarthassák az ígéretüket, és a vállalt ígéretüket és szavukat a költségvetésben szavazatukkal helyben hagyják.

A harmadik téma az autópálya ügye. Nem beszélek arról, hogy a polgári kormány idején elfogadott autópálya-építési program, a Széchenyi plusz keretében Nyíregyházán jövő év végére az autópálya megépült volna, két elkerülővel, a nyugati és a keleti elkerülővel. Ez a szocialisták hatalomra lépését követően már egy évet csúszott - most már csak 2006 -, de ha azt keressük, hogy mi a költségvetési forrása a jövő évi autópálya-építésnek, akkor nem találunk semmit, Nyíregyháza vonatkozásában legalábbis nem. Ezen túl pedig az egyik elkerülőt kihúzták, mondván, hogy Nyíregyházának nincs szüksége a nyugati elkerülőre. Azon egyébként az egész szabolcsi térség rácsatlakozhatna az autópályára, így pedig Nyíregyházán keresztül megy, ami Nyíregyháza forgalmát és közlekedését elviselhetetlenné és egészen kaotikussá teszi. Ezért benyújtottam egy indítványt, hogy legyen garancia arra, hogy - ha már ezt az ígéretüket is megszegték - a módosított későbbi ütemnek megfelelő építést meg tudják tenni a jövő évben, mert ha nincs rá pénz, nincs miből finanszírozni, akkor nem is tud megépülni ez az autópálya-szakasz.

Az utolsó témám a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség. Nagyon jól tudjuk, hogy a rendőrség gyalázatos állapotban van, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elmaradása a többi megyéhez képest is rendkívül jelentős. Azt gondolom, itt az idő, hogy a szocialisták cselekedjenek, javítsák Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közbiztonságát, ezért arra kérem önöket, hogy támogassák az indítványomat.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu