ALFÖLDI ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Talán elhiszik nekem, hogy nem kis vívódáson estem át az elmúlt hetekben, és arra a következtetésre jutottam, hogy úgy vagyunk mi most, mint amikor az okos szomszédasszony megkérdezi a kisgyerektől, hogy apukádat vagy anyukádat szereted jobban. Nincs rá válasz, ha viszont van, akkor mind a kettő rossz, mert mind a kettőt szereti.

Az, hogy a magyar közönséget határon túli magyarokat szeretőkre és határon túli magyarokat nem szeretőkre fogjuk felosztani, a legnagyobb hiba, vagy ha úgy tetszik bűn, amit elkövethetünk.

Nagyon fegyelmezetten végigültem a mai napot - aki ismer, tudja, hogy nekem nem kis erőfeszítésembe telt ennyi ideig ülni -, és arra a következtetésre jutottam, hogy csak egyetlen megoldás van, nevezetesen az, ha az egymásnak feszülő érveket és indulatokat, ha úgy tetszik, holnap, vagy ha úgy tetszik, azonnal tárgyalni, tárgyalni, beszélni, közelíteni kell, mert nincs más megoldás. Ugyanis senki sem hordja a zsebében vagy a tarisznyájában a bölcsek kövét, tehát nem tudja senki, hogy mennyien fognak eljönni, hogy mennyibe fog ez majd kerülni, hogy mennyien fognak ott maradni, legfeljebb lövöldözünk velük, mert érvnek tűnnek.

Engedjék meg, hogy két személyes tapasztalatomat megosszam önökkel. Az egyik Zágonból, Mikes Kelemen szülőfalujából van, ahol a polgármester erejét meghaladva egy magtárból létrehozott negyven-ötven ember befogadására alkalmas szálláshelyet. De az erejéből már csak annyira futotta, hogy ehhez a szálláshelyhez összesen egy zuhanyozó van. Lehet, hogy nem is állampolgárság kellene nekik, hanem tíz zuhanyozó.

S egy másik történet; elnézésüket kérem, hogy személyes élményeimmel traktálom önöket. Bizonyára mindenki tudja, hogy Erdélyben nagyon sokan stoppolnak. Ott a közlekedésnek egy módja az, hogy a következő falu X lei, az utána való meg Y. Így oldják meg az életüket. A közelmúltban jöttem haza egy vasárnap délelőtt. Esett az eső. Három román faluban felvettem egy-egy öregembert, román öregembert. Volt közöttük egy elég rossz állapotban lévő, nyolcvan év körüli bácsi. Amikor beértünk Nagyszebenbe, kiszálltak - természetesen egy szót sem tudtunk beszélni -, mindenki nyúlt a zsebébe, hogy elrendezze a számlát, ami ellen kézzel-lábbal tiltakoztam. Akkor az egyik bácsitól kaptam két almát, ez az idős bácsi meg kezet akart nekem csókolni.

(17.40)

És akkor azt mondtam, ez a dolog lényege. Engem ez rettenetesen megviselt. De azt hiszem, ettől én még lehetek magyar, hazát szerető ember, mert egy román embertestvérem nyolcvanéves korában harminc kilométerért, a magyar határtól háromszáz kilométerre, ki tudja, milyen élet után nekem kezet akart csókolni.

Azt hiszem, ezen az úton kellene elindulnunk, kedves képviselőtársaim, hogy eljussunk oda, hogy ne vitatkozzunk azon, apukát vagy anyukát szeretjük-e jobban.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu