DR. CSAPODY MIKLÓS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy miniszterelnök úr nincs jelen, mert a négy parlamenti pártnak azért négy vezérszónoka van, bár miniszterelnök úr a múltkor azt mondta, hogy a Magyar Demokrata Fórum álláspontját már ismeri.

Az MDF úgy látja, hogy az a szó, az a fogalom, hogy nemzetpolitika, a '90-es évek óta más tartalommal telt meg, mint amiről itt beszéltünk. Persze hogy a szó nemes értelmében nemzetpolitika a hazai szétszakadt társadalom szociális egyesítésének programja, persze hogy nemzetegyesítési politika a szétszakadt családok lehetőség szerinti újraegyesítése, de, tisztelt Országgyűlés, nemzetpolitikán nem a politikát, nem az ország vezetését és kormányzását értjük, nemzetpolitikán kizárólag az anyaország és a határon túli magyarok közti sokféle kapcsolat rendszerét értjük.

Ezért tehát olyan konkrét lépésekről kívánok inkább beszélni, amelyeknek megtételét az állampolgársági népszavazás eredményétől függetlenül is szükségesnek tartjuk. Ezért szeretnék ebben a vitában, tisztelt Országgyűlés, a heves érzelmekre hatni. Nem a könnyekre és a meghatódásra gondolok, hanem egy másfajta szenvedélyre, az értelemére. Azoknak a képviselőtársaknak és azoknak a választóknak az értelmes reményére, akik nem a csodaszarvast űzik, hanem a közeli és kézzelfogható, egyszerű megoldásokat keresik; akik nem váltak áldozataivá sem a tájékozatlanság illúziókkal teli romantikájának, sem pedig az irigységnek és a kenyérféltésnek, de a százmilliárdos pluszköltségeket felröppentő riadalmaknak sem.

Az új magyar nemzetpolitikáról szóló gondolatcserében azokhoz beszélek, akik nem adták fel a józan ész szenvedélyét ebben a lassan katasztrofális méreteket öltő összevisszaságban sem.

Tisztelt Országgyűlés! Végre radikálisnak kell lenni, ez pedig illúziókkal és riadalmakkal nem megy. Radikálisnak lenni nem azt jelenti, hogy a lelkek nemzeti húrjain átszellemült arccal, ámde a pártérdek ujjával pengetve játszunk, úgy, hogy közben a nemzeti felelősségérzet rogyasztó súlya még a televízión át is meglátszik rajtunk. Radikálisnak lenni nem ezt jelenti, hanem a gondolkodás bátorságát, annak tisztességét, hogy képesek vagyunk a legjobb megoldást megtalálni, hiszen a szülőföld-stratégiában állítólag mindnyájan egyetértünk. De ha erre nem vagyunk képesek, kérem, ne mondjuk a mai politikai osztályról, hogy elit.

“A politika ma mindent helyettesít: a színházat, festészetet, irodalmat.ö - mondja a lengyel Kapuœciński. „
Helyettesít és bevezeti a bóvli, a giccs uralmát, az intrikák, az arrogancia és a tahóság uralmát. Olyan hatalmat, amelynek egyetlen célja, hogy önmagát ráerőltesse másokra, tolakodóan, erőszakosan, mindenáron.ö

Tisztelt Ház! Ha mi nem így akarunk a magyar nemzetstratégiáról gondolkodni és beszélni, ha nem önmagunkat akarjuk a másikra ráerőltetni, akkor szóljunk világosan; nem saját pártunk nevét minden mondatban legalább kétszer elsütve, viszonttámadó ötleteinket pedig újabb és újabb színes mosóporcímkékkel reklámozva, hanem végre egyértelműen. Kezdjük ezért magával a nemzetpolitikával!

Kell-e nekünk új nemzetpolitika? Meggyőződésem, hogy nem kell. Nem kell, mert Antall József stratégiai alapvetésének integrációs céljai teljesültek, a velük összefüggő szomszédságpolitikai és a határon túli magyarságot illető feladatok pedig uniós tagságunk új körülményei között is állandó, folyamatos feladatok maradnak. A magyar nemzetpolitikában nincsen tehát szükség újabb nagyívű koncepciókra és újabb körmönfont elméleti alapvetésekre, hacsak nem akarja bárki is közülünk felmondani az egyetértést; hacsak nem akarja valaki a szülőföldön maradás támogatása helyett, mondjuk, a Kárpát-medence magyarlakta területeinek kiürítését, akár saját szavazóinak összegyűjtésére, akár a munkaerőpiac hiányának pótlására, akár pedig súlyosbodó demográfiai deficitünk kiegyenlítésére.

Ez is lehetséges, de akkor ki kell mondani, hogy mi a németek példáját követjük, akik kiürítették az erdélyi szász vidékeket, fölhagyták a nyolcszáz éves falvakat, városokat, templomerődöket, temetőket, és azóta is milliókat költenek az otthagyott múlt alapos tudományos, történelmi és néprajzi feldolgozására. De mi nem ezt akarjuk.

Az is kimondható persze, hogy nemigen tudjuk, hogy pontosan mit is akarunk a határon túli magyarsággal, mert kizárólag önmagunkkal vagyunk elfoglalva, nem kell ide román, ukrán és a többi, mert azt hisszük, hogy ha segítünk, akkor csökken majd a nyugdíj, a társadalombiztosítás, csökken a családi kassza, vagy ahogyan azt korábban az egyik miniszterelnök mondta - klasszikust csak pontosan -, hogy maga “a helyzet csökkenö.

Ha már muszáj, segítgetünk, aztán lesz velük, ami lesz, az Unió pedig majd megoldja a dolgot, és hátha minden jóra fordul. Ennek kimondásához is bátorság kell, megüzenni Kárpátalja és a Vajdaság magyarságának, hogy nem kelletek, boldoguljatok, ahogy tudtok, de akkor ezt, tisztelt Országgyűlés, meg kell mondani.

Mi azonban ugye, nem így gondolkodunk? Hiszen, ugye, meghirdetett közös nemzetpolitikánk alapja az, ami egyedül természetes. Az, hogy ha mindenkinek joga van ott élni, ahol akar, akkor érdekes módon ott is van joga teljes életet élni, ahol született, és ahol nemzete több mint ezer esztendeje él. Mi, a négy párt ezt hívjuk szülőföld-stratégiának, ez pedig nemcsak méltányos és emberi, de bölcs nemzetpolitika is.

Az illúziók és a riadalmak között tétovázó magyar választóknak mondom: ha egy nemzet lakóterületét a centrum és a periféria viszonyában nézzük, akkor a megmaradt Magyarország a centrum, és az elszakított területek jelentik a perifériát. A centrum pedig akkor erős, ha a periféria is erős. A centrum akkor biztonságos, ha a perifériát nem az etnikai konfliktusok, nem a kisebbség kulturális alávetettsége, nem a szabadsághiány és nem a nyomor jellemzi, hanem a nemzeti önazonosság őrzése, a kultúra és az oktatás fejlődése, az autonómia és a biztos gazdasági egzisztencia. Ez pedig már nemcsak magyar érdek, de érdeke a többségnek, mi több, az Európai Uniónak is.

A vajdasági Keszég Károly írta a megtizedelődött vajdasági kulturális élet Végvári panoptikum című könyvének olvasóihoz. Idézem: “Mert tudd: egy eltűnő magyar sziget korrajza és kórképe van előtted. S ne feledd: a végek eltűnésével a hátországhoz lép közelebb a vég.ö

Nem új nemzetpolitikára van tehát szükségünk, tisztelt képviselőtársaim, hanem a szülőföld-stratégia új és valóságos tartalommal való megtöltésére. Ennek a politikának kell ma új lendületet adni.

(15.20)

Az MDF változatlanul támogatja a határon túli magyarok európai boldogulását a szülőföldön, támogatja a határokon átívelő nemzeti újraegyesítésnek az Unión belüli programját, és támogatja a magyar-magyar kapcsolatok közvetlenné tételét is mindaddig, amíg szomszédaink mindegyike tagja nem lesz az Uniónak.

Ebben eddig sem volt vita. A magyar államnak azokat a nemzetpolitikai kudarcait azonban, amelyeket az elmúlt másfél évtizedben saját kormányaink önhibájából kellett elszenvednünk, eddig sem a konszenzusos szülőföld-stratégia okozta, nem a felfogás helyessége, hanem a gyakorlat fogyatékossága, az önzések és érzéketlenségek. Mulasztásaink kezdetben a kormányzati tapasztalatok hiányából és az indokolatlan jóhiszeműségből, később pedig tehetetlenségből, pártpolitikai rövidlátásból vagy éppen megfontolatlanságból fakadtak. Az elmúlt évek tétova helyben járásai miatt mára kialakult helyzet azonban az előző kormány öröksége a leginkább, amiért a legnagyobb személyi felelősség az előző külügyminisztert terheli.

A múlt heti Magyar Állandó Értekezlet kudarca bebizonyította azt is, hogy jelenleg a rövid távú politikai profitszerzés a fő oka annak, hogy uniós tagságunk első évében a magyar közösségek fogyatkozása ellenére sincs meg sem a kellő megfontoltság, sem a politikai bölcsesség. Nincs meg köztünk, a parlament pártjai között a nemzeti szolidaritás egyebeken fölülemelkedő konszenzusa.

A tegnap megkezdett négypárti egyeztetés talán segít ezen. A nemzetpolitikát, a szülőföld-stratégiát azonban nemcsak azért kell valóságos tartalmakkal megtölteni, mert uniós tagságunk ezen a téren is új helyzetet teremt, az előrelépés azért is szükséges, mert a szülőföldön maradás támogatása - politikai eltökéltség és támogatás híján - mára csupán általános elvi egyetértéssé, kinyilatkoztatássá silányult. Minderre nemcsak az állampolgársági törvény módosításának elutasítása a bizonyíték, de a kétharmados törvényalkotást meggátló politikai rémképek és gyanakvások tömege, a két nagy párt egymástól való félelmének mindent eltorzító hatása is. A tájékozatlanság és a félretájékoztatás hamis illúziókat és felesleges riadalmakat keltett.

A félvállról vett és sajnos a kormányzati preferenciákhoz képest súlytalanul periferiális nemzetpolitika alig néhány ezrelékes költségvetési támogatása is azt mutatja, hogy ma nem az ügy viszonttámadó, verbális politikai kommunikációjára van szükség, hanem határozott kormányzati cselekvésre. Minden javaslatot kizárólag egyetlen szempontból szabad mérlegre tenni, hogy ott tart-e a szülőföldön, vagy inkább elvonz. Mert Unió ide vagy oda, ahogy azt Salman Rushdie, a Sátáni versek szerzője írta: „
Minden kivándorlónak végzete, hogy megfosztassék történelmétől, s mezítelenül álljon a megvető tekintetű idegenek előtt,ö - akkor is, ha ezek magyarok, mondom én - „
akiken látnia kell a drága kelmét, a folyamatosság brokátját.ö Ezért csakis azokkal a megoldásokkal foglalkozom, amelyek ott tartanak a szülőföldön, nem pedig elvonzanak.

Az első: javasoljuk, hogy az Országgyűlés tegye lehetővé a magyar állampolgárság kedvezményes honosítással való megszerzését. Ez a megoldás a probléma megoldását a rendes országgyűlési kerékvágásba zökkentené vissza. Ez a törvénymódosítás készen van. Ezt az elgondolást az RMDSZ és a határon túli magyarok is támogatják. A mi parlamentünk is általános vitára alkalmasnak találta, tárgysorozatba is vette, de még mindig nincsen napirenden. Miért? Pedig az elfogadásával a kérdés már december 5. előtt, egyetlen gombnyomással rendezhető lenne. A népszavazás kérdése ugyanis arra vonatkozik: alkosson-e törvényt a parlament az ügyben? Módosításunknak csak az a lényege, hogy a hatályos állampolgársági törvény csekély változtatásával küszöböljük ki mindazokat a súlyos hátrányokat, amelyek a schengeni követelményekkel a mindennapos magyar-magyar kapcsolatokban okoznak majd beláthatatlan kárt.

A vízumsorompó ugyanis, tisztelt Országgyűlést, valóságos fenyegetés. A marosvásárhelyi Kovács András Ferencnek már hét évvel ezelőtt írott versében a jótékonykodó magyarországi politikus így szól a költőhöz: “Pedig furcsállom, hogy tudsz zengeni, / Ha vízumod sincs, mondjuk schengeni?ö A költő válasza: “Fenét! Attól fogok még zengeni - / Semmint épp Schengenért esengeni!ö A magyar politikus: “Magyarnak magyar nyelven zengeni. / Sokat segítünk ebbe', nemde, mi?!ö - „
Hát hagyjatok már nyugton zengenem, / Mert sejtem én, hogy lyuk van Schengenen! / S ha tán nem érti szittya szlengemet, / Europe se mind temessen engemet - / Csókoltatom különben Schengemet!ö (Derültség a Fidesz padsoraiból.)

Igen, Románia uniós céldátuma 2007. De mi lesz a kárpátaljai, a vajdasági meg a drávaszögi magyarokkal?

A módosítás azért is különösen hasznos lenne, mert a december 5-éig hátralévő időben is elfogadható az MDF javaslata, de ha erre nincsen meg a szándék, utána már nem marad más, mindenkinek elfogadható kiindulópont. Ezzel a javaslattal ugyanis az Országgyűlés a jogalkotás eszközeivel egyszerre tehet eleget a határon túli magyarság és a népszavazás kiírását támogató több mint 320 ezer aláíró politikai akaratának is.

A második javaslatunk, szintén konkrétan: hozzon létre a kormány egy elkülönített kommunikációs alapot a népszavazás kérdésének pontos értelmezésére. A választók iránti elemi tiszteletből fakadóan ugyanis feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a pártok és a közszolgálati média fórumai egyaránt tájékoztassák a szavazókat, az európai parlamenti választások kampányához hasonlóan. Ezért tartjuk jó kezdeményezésnek azt a kormányoldali javaslatot, amely célul ugyanezt tűzi ki, de félő, hogy a hátralévő három hét már kevés. A tegnapi négypárti egyeztetésen ezért fogadtuk el egy külpolitikai nyilatkozat gondolatát, amely csupán azt mondaná ki: mind a négy párt arra kéri Magyarország polgárait, hogy a népszavazáson vegyenek részt, és szavazzanak legjobb lelkiismeretük szerint.

A harmadik javaslatunk: a VI. MÁÉRT-on már két éve felvetettük a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló '96. évi LXXXVI. törvény módosítását a határon túliak támogatására. Ezért helyeseljük azt a kormányzati elképzelést, amely az 1 milliárdos alapösszeghez hozzáadandó, önként felajánlott harmadik 1 százalékok forintösszegének megduplázásával a szülőföldalap létrehozására irányul. Igen, de az induló összeget, tekintettel a feladatok nagyságára, legalább 5 milliárd forintra javasoljuk felemelni.

Negyedszer: javasoljuk a nemzeti vízum bevezetését. A magyar vízumkötelezettségről szóló, Szerbia-Montenegróval, valamint Ukrajnával kötött megállapodások ugyanis lehetőséget adnak az uniós gyakorlatból ismert, tehát abszolút uniós, Unió-konform ötéves, úgynevezett nemzeti vízum alkalmazására. A többszöri beutazásra jogosító nemzeti vízum bevezetésének célja a magyar-magyar kapcsolatoknak a kormány által is programszerűen támogatott közvetlenné tétele, mindazon személyek beutazásának megkönnyítése, akik az államok közti gazdasági, kulturális, tudományos, egyházi, oktatási, sport-, önkormányzati vagy a felek egyéb fontos nemzeti érdekeit szolgáló kapcsolatok fejlesztésében kiemelkedő szerepet játszanak, illetve a közeli rokoni kapcsolatok fenntartása érdekében azt kérik. Ez természetesen a magyarigazolvánnyal rendelkezőkre is vonatkozik.

Ezt akkor is javasoljuk, ha a kishatáregyezmények, úgymond, kifutottak. Most a kormány ismét a kishatár-átlépési úti okmány bevezetésével foglalkozik, ez azonban csak meghatározott távolságot, körzetet érintene. A jó megoldás nem ez, tisztelt Országgyűlés, hanem a nemzeti vízum.

Ötödször: a nemzeti önazonosság fenntartását célzó kulturális, oktatási, nevelési támogatások összege nem csökkenthető. A támogatások felülvizsgálata nem irányulhat a közalapítványok megnyirbálására, sem a kedvezménytörvény lassan termőre forduló beruházásai költségeinek csökkentésére. Örömmel vesszük tudomásul a nemzeti fejlesztési tervet megelőző időszak tervezett fejlesztési elképzeléseit, ezek megalapozottságát azonban csak az azonnali kormánydöntések igazolhatják. Ezért inkább most, sokadszor, azt javasoljuk, hogy hozzunk majd törvényt a határon túli magyarok támogatásának állandó, legalább költségvetési ezrelékben való meghatározásáról. Ez jelenleg nagyjából 1 ezrelék. Ha ezt legalább 5 ezrelékben rögzítenénk, nem volna örök vita a támogatásokról, és az 5 ezrelék valódi értéke pedig már nem tőlünk, a parlamenttől, hanem a gazdaságtól és a forint erejétől függene.

Hatodszor: javasoljuk, hogy a magyar állam stratégiai vásárlásokkal, de a magyar magántőke vállalkozásait is állami garanciavállalással támogatva, fokozottabban vegyen részt a szomszédos államok gazdasági és pénzügyi életében. Sajnos erre a talán mégis meglévő törekvésre eddig csak egyetlen halovány, szóbeli utalás történt. Miniszterelnök úr ugyanis a verespataki aranybánya katasztrofális tervének elkerülésére nemrég fölvetett valami hasonlót román partnerének a magyar állam részéről a munkahelyteremtés lehetőségéről. Pedig szükségesnek tartjuk, hogy a kormány hozzon intézkedéseket olyan beruházásokról, amelyek például a vajdasági magyarok földhöz juttatására, az ipari privatizációban való fokozottabb részvételre irányulnak, illetve a kárpátaljai magyarság munkahelygondjait könnyítik. Ezek az intézkedések a magyar közösségek gazdasági egzisztenciájának megerősítésével a szülőföld-stratégiát közvetlenül is szolgálhatnák.

(15.30)

Ezért szeretnénk a tervezett és sokat hallott 20 milliárdos csomagról valamivel többet is tudni.

Hetedszer: elvárjuk a Magyar Köztársaság kormányától, hogy határozottabban támogassa a magyar autonómiatörekvéseket. A hivatalos magyar-magyar kapcsolatokban fölhalmozódott és az elmúlt heti magyar értekezleten csak tetéződött fogyatékosságok csakis a partnerség komolyan vételével és az érdemi egyeztetéssel küszöbölhetők ki.

Nyolcadszor, utolsó javaslatként: miniszterelnök úr hétfőn itt, a parlamentben áttekintette a határon túli magyarsággal foglalkozó állami intézményrendszer történetét. Válaszomban szóltam a közalapítványról, de főleg a magyar társadalom segítőkészségéről, tehát a civil szféra dimenziójáról, de kiemeltem a magyar média tiszteletre méltó teljesítményét is. Hiányzik azonban a parlamenti dimenzió. A parlament elnökének kezdeményezése után létrejött ugyan a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, ez azonban alkalomszerű. Ezért azt javasoljuk, hogy a szülőföld-stratégia gyakorlati teendőinek ellenőrzésére és politikai kezelésére hozzuk létre az Országgyűlés határon túli magyarok bizottságát. Ezzel teljes rendszer jönne létre, hiszen így a határon túli magyarság ügye a társadalmi és a kormányzati mellett a parlamenti dimenzióban is működne.

Végezetül, tisztelt Országgyűlés, a Magyar Állandó Értekezlet úgynevezett alternatív nyilatkozatát idézem. Nem az egészet, hiszen abban nem volt egyetértés, az MDF pedig olyan megállapodásra törekszik, amelyre építve a nemzetpolitika tartalommal telítődik. Ezért korrekten csupán egy pontot idézek, azt, amelyik hitem szerint mindnyájunk által vállalható. Ez így hangzik: felkérjük a magyar kormányt, a magyarországi pártokat és társadalmi szervezeteket, hogy a népszavazási kampányban tartózkodjanak a túlzó kijelentésektől, a demagógiától, és tartózkodjanak minden olyan megnyilvánulástól, amely hangulatot próbál szítani a határon túli magyarsággal szemben.

Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu