DR. EÖRSI MÁTYÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Infláció van Magyarországon. Most nem a forintra gondolok csupán, hanem arra gondolok, hogy először is van egy infláció a politikai vitanapokban az Országgyűlésben, és minden egyes politikai vitanap egyben inflációt eredményez nemzetpolitikákban.

Mire jó egy ilyen vitanap? Már a vitát megelőzően is arra gondoltam, de most Kövér László képviselő úr baráti hangú, lágy tónusú felszólalása megerősített engem abban, hogy egy ilyen vitanap arra jó, hogy a két fél egymás torkának esik, bebizonyítja, hogy csak neki, senki másnak, csak neki van igazi nemzetpolitikai koncepciója, ő a legjobb, a másik pedig maga az ördög.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, a magyar lakosságnak határon belül és határon túl elege van ezekből a világmegváltó koncepciókból, és nem tudom, észreveszik-e, hogy mi magunk járulunk hozzá ahhoz - és ebben közös a felelősségünk -, egyfajta igényt teremtünk arra, hogy vajon a politika újabb és újabb világmegváltó koncepciókkal álljon-e elő. Én úgy gondolom, hogy nem új és új koncepciókra van szükség, hanem becsületes, őszinte politikára, amely nem illúziókat gerjeszt, hanem arra koncentrál, amit a politika képes megoldani, és természetesen nemcsak mondja, hanem a végén teljesít is.

Nehéz-e magyarnak lenni? Egyetértek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrral, nem könnyű magyarnak lenni - persze attól függ, honnan nézzük. Úgy gondolom, hogy nehéz magyarnak lenni, ha nézzük, mondjuk, az izlandiakat vagy a svédeket, de azt is gondolom, ha Grúziából, Burundiból vagy akár csak Ukrajnából, Oroszországból nézzük, akkor persze könnyű magyarnak lenni.

Nekünk, magyaroknak, úgy gondolom, egyetértünk abban, hogy rengeteg a tennivalónk. Az a kérdés, hogy a politika képes-e kiválasztani azt a területet, amelyben segíteni tud, és ebben valóban segít-e. Mert ne hunyjuk be a szemünket, tisztelt képviselőtársaim, valóban rengeteg a probléma, de az sem helyes, ha mindenki minden problémára a politikától várja a megoldást, mert az is a politika felelőssége, tisztelt Országgyűlés, ha a politika azt sugallja magáról, hogy tessék mondani, mik a problémák, majd jön a politika, és minden egyes kérdést megoldunk. Úgy gondolom, hogy ez nem így van, és az ígéretek versengése helyett a valódi, a politika által megoldható problémákra koncentrálva kell ezeket megoldani.

(Dr. Vidoven Árpádot a jegyzői székben Szűcs Lajos váltja fel.)

Ha megengedik, amikor nemzetpolitikáról beszélek, szemben az előző szónokokkal, azért ne csak a határon túliakról beszéljünk, hanem beszéljünk a határon belüli problémákról is, mert vannak szép számmal.

Melyek ezek a problémák? Ha megengedik, én két csoportba osztanám be őket. Van egy nagyon komoly probléma Magyarországon. Az egyik a szegénységgel függ össze, összefügg a bizonytalansággal. Nagyon sok polgártársunkban él a félelem attól, hogy elveszti a munkahelyét, hogy tönkremegy az egészsége, fél attól, hogy ügyeit nem tudja elintézni a hivatalokban, és általában azt érezzük, hogy egyfajta kiszámíthatatlanság uralkodott el Magyarországon. S ezzel talán összefüggésben mondanám a másik problémát, hogy a villamoson ülve, a vonaton ülve, vagy pedig az autóban az országutakon vagy az utcákon azt lehet tapasztalni, hogy egyre több a rosszkedv, tán nő az agresszió is, nő a türelmetlenség egymás iránt.

A kérdés tehát, hogy ebből mit tud a politika saját maga fölvállalni, és milyen megoldást tud nyújtani ezekre a kérdésekre. Itt van a szegénység és a bizonytalanság kérdése. Szereti magáról azt mondani a politika, kivált a nagy pártok szeretik ezt mondani, hogy majd tessék hozzánk fordulni, majd mi megoldjuk ezeket a gondokat. Én azonban úgy gondolom, liberális, szabad demokrata politikusként, hogy a szegénységre, a bizonytalanságra a legjobb válasz egy jó, stabil, erős gazdaság; a munkahelyek számának a növekedése nyújtja a lehető legjobb szociálpolitikát Magyarországon, mint ahogy a világ minden más országában is. Munkahelyeket kétféle helyről lehet adni, tud adni az állam, és amit az állam nem ad, az mind, mind, mind a magánszférában keletkezik, és föl kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy honnan kívánunk stabil szociálpolitikát, tehát munkahelyeket nyújtani. Úgy gondolom, hogy nem az állami részét, hanem a magánszférát kell megerősíteni, az a kérdés, hogy hogyan.

Az elmúlt 14 évre visszagondolva azt tapasztalom, egyre nő az igény a politika részéről, hogy azt mondjuk a gondokra, hogy akkor osszunk el még többet. Ha nő a szegénység, ha nőnek a problémák, osszunk még többet a népnek. Én azonban liberálisként azt gondolom, hogy nekünk mindannyiunknak arra kellene koncentrálnunk, hogy hogyan tudjuk az ország versenyképességét javítani. Ha megnézünk nálunknál sikeresebb országokat, az ír, a finn példát, ott azt látjuk, hogy egyetértés volt és még ma is egyetértés van a politikai erők között abban, hogy a fő cél a versenyképesség megteremtése, majd növelése, és ennek következtében ezek az országok valóban sikeresek.

Szeretném egy paradoxonra felhívni a figyelmüket, és szeretném ezt bizonyítani is. Amikor több elosztásról beszélünk, hogy hogyan lehetne a megtermelt javakat elosztani az emberek között, ez rövid távon nagyon kedvezőnek tűnik az emberek számára, hosszabb távon azonban ártalmas. És megfordítva: ha sikerül jobb versenyképességet elérnünk az országon belül, az lehet, hogy rövid távon kevésbé csábító, de esküszöm, hogy hosszabb távon ez adja az igazi megoldást. Jó lenne, ha ebben a Házban a versenyképesség és az emberek jóléte összefüggéséről néhány nagyon egyszerű igazságban meg tudnánk állapodni.

(15.00)

Ha egyetértünk abban, hogy nem az államnak kell munkahelyet adnia, akkor egyetértünk abban, hogy ezt a magánszférának kell megtennie, a vállalatoknak. És a vállalatok akkor tudnak pénzt fölhalmozni, hogy ezt munkabérre költsék, ha el tudnak adni árukat, szolgáltatásokat. A vállalatok akkor tudnak eladni a piacon, ha a versenytársaikhoz képest jobb minőségben és olcsóbban tudnak eladni. Mi a jobb minőség feltétele? A jobb minőség feltétele - tehát annak a feltétele, hogy legyen pénz a vállalatnál, legyen bevétele, hogy tudjon munkabért fizetni, tudjon több magyar állampolgárt fölvenni -, hogy legyen jó menedzsmentje, legyen egy felkészült szakembergárdája, ez összefügg az oktatás kérdésével, amire vissza fogok térni, és megint csak szükség van pénzre ahhoz, hogy jobb minőséget tudjon előállítani.

Akkor tud egy vállalat olcsóbban eladni, tehát akkor tud a versenytársaihoz képest többet értékesíteni, ha a menedzsmentje jó, ha a költségei alacsonyabbak - ugye belátjuk, gondolom, ebben a Házban ezzel mindenki egyetért, hogy minden termelési költség befolyásolja az értékesítést -, tehát ha a munkabér alacsonyabb, és ha az állam terhei, az adók, az egyéb járulékok alacsonyabbak. Ezt pedig, tisztelt képviselőtársaim, akkor tudjuk csak elérni, ha az állam kisebb, ha az állam olcsóbb, tehát kevesebb adót szed be, hogy ezáltal a vállalatok versenyképessége növelhető legyen. Mert ha a vállalatok versenyképessége nő, akkor nő a bevétel, tud bővülni, és több embernek tud munkát adni, ezáltal a szociális feszültséget, a bizonytalanságot csökkenteni.

Beszéltünk az oktatásról, mennyire fontos az, hogy Magyarországnak felkészült munkaereje legyen arra, hogy a vállalati sikerhez hozzá tudjon járulni. Az oktatás akkor jó, ha a fiatalok modern, a munkaerőpiacon használható tudást képesek magukba szívni, és önbizalmuk van. Ehhez képest, tisztelt Országgyűlés, miközben az oktatási miniszter azon kísérletezik, hogy reformokat hajtson végre ennek érdekében, még mindig ott tart az oktatáspolitika, hogy arról kell vitatkoznunk, hogy helyes-e, ha egy elsős vagy másodikos nebuló kap-e osztályzatot, hogy kell-e a testnevelést osztályozni, amely csak arra jó, hogy egy ducibb gyerek önbizalmát tönkretegye. És máris egy olyan embert hozunk létre, vagy olyan emberhez járulunk hozzá, aki a munkaerőpiacon már kevésbé hatékony.

Vagy beszéljünk az egészségügyről, mert a munkaerőnek egészségesnek is kell lennie. Miközben a Fidesz a Munkáspárttal együtt arra buzdítja a szavazóit, szavazzanak igennel, hogy ne lehessen többletpénzhez juttatni az egészségügyi intézményeket... - abban egyetértettünk, hogy az államtól nem várható el, hogy adók növelésével javítsa föl az egészségügy pénzügyi állapotát, tehát külső pénzhez kell hozzáférni. Még mindig vannak pártok, amelyek ezzel szembe mennek, aminek következménye persze az adók növelése, amelynek következménye a több teher a vállalatokon és a munkaerő-piaci helyzet nagymértékű romlása.

Még mindig, amikor az oktatásról beszélünk, ha szabad erre visszatérni egy gondolat erejéig: tudunk-e kellő modern információt nyújtani a magyar emberek számára? És ebben az információtechnológiának hihetetlenül komoly szerepe van. Az információ hatalom. Én nagyon örülök annak, hogy a kormánynak sikerült kiaknáznia azokat a lehetőségeket, amelyek tényleg abból adódnak, hogy a lemaradás, az úgynevezett digitális szakadék viszonylag rövid időn belül csökkenthető. Örülök annak, hogy Magyarországon 2006 tavaszára 4 ezer e-pont létesül, örülök annak, hogy 2006 nyarán minden negyedik magyar háztartás kapcsolódni fog az internethez, és hadd ne soroljam. Ezek mind-mind nagyon fontos adalékok ahhoz, hogy a magyar gazdaság javuljon.

Említettem a rosszkedvet, említettem az agressziót, ami, úgy érzem, eluralja az országot. Tisztelt képviselőtársam, nem csak Kövér László iménti felszólalása nyomán mondom azt, hogy ez a rosszkedv, ez az agresszió, ez a türelmetlenség ebből a Házból jön. Ebben a Házban vagy ehhez a Házhoz kapcsolódva hangoznak el olyan hozzászólások, amelyek az ország egy részét ki akarják rekeszteni a nemzetből, amikor a nemmel szavazókra azt mondják, hogy az nem becsületes, azt mondják, hogy az nem magyar. Persze, aki ezt mondja, annak válaszolnia kellene arra a kérdésre, hogy amikor két évvel ezelőtt ő mondta azt, hogy nem, akkor vajon ő nem volt magyar, ő nem volt becsületes.

Egyáltalában illik-e ilyet mondani ebben a Házban vagy ezen a Házon kívül? Nem lehetne-e azt tudomásul venni, hogy az a szó, hogy politikai párt, hogy párt a latinból azt jelenti, hogy a nemzetnek egy része? Tehát tisztelhetjük, megbecsülhetjük egymás álláspontját abból kiindulva, hogy mindenki a nemzet egészének a javát akarja, azt szeretné, hogy ennek az országnak, a magyarságnak jobban menjen, és csak a koncepciók versengenének ahelyett, hogy megpróbálnánk egymást az agyagba döngölni.

Tisztelt Országgyűlés! Miután a vitanap címe “Új nemzetpolitika belföldön és külföldönö, érdemes beszélni a nemzetpolitika nemzetközi összefüggéseiről, annál is inkább, mert itt valóban szükség lehet egy új megközelítésre. A rendszerváltást követően kialakult egyfajta konszenzus, amely nem volt soha igazi konszenzus, de lényegében mégiscsak egy hármas prioritásról; arról, hogy Magyarországnak teljes mértékben integrálódnia kell a nemzetközi integrációs szervezetekbe; abban, hogy Magyarországnak egy olyan szomszédpolitikát kell létrehoznia, amely történelmi ellentéteken túllépve együttműködést, ha nem barátságot hoz létre Magyarország és a szomszédai között, és természetesen hogyan tudunk segíteni a határon túli kisebbségnek.

Ha megnézzük ezt a hármas célkitűzést, azt tapasztalhatjuk, az első célkitűzésünk, az integráció teljes egészében megvalósult. A szomszédságpolitika tekintetében óriásit léptünk előre. Nem azt mondom, hogy nincsenek problémák. Problémák mindig is lesznek, de úgy érzem, hogy a mostani közép-európai helyzet sokkal több lehetőséget nyújt arra, hogy a közöttünk meglévő vitás kérdéseket barátságosan, békésen, tárgyalások útján oldjuk meg, és végül, amikor a határon túli kisebbségekről beszélünk, tudjuk, hogy rengeteg, még mindig rengeteg a probléma. Ugyanakkor, ha összehasonlítjuk a mai helyzetet a rendszerváltás utáni időkkel, azt kell hogy megállapítsuk, hogy ott is nagyon komoly előrelépés tapasztalható ezer területen.

Tisztelt Országgyűlés! Magyarország mozgástere óriásit tágult az elmúlt időszakban, hiszen az Európai Unió és a NATO, amelynek tagjai vagyunk, a világ két legbefolyásosabb hatalmi centruma, és ott vagyunk, képesek vagyunk befolyásolni a döntéseket. Kis országból közepes ország lettünk. A kérdés már csak az, hogy mit kezdünk ezzel a megnövekedett lehetőséggel. Amikor a kisebbségek sorsáról beszélünk, ha az Európai Unión kívül lennénk, semmi esély nem lett volna arra, hogy a mostani alkotmányos szerződés utalást tegyen a kisebbségekre mint az egyik legfontosabb európai értékre.

Azáltal, hogy Magyarország az Európai Unióba bekerült, ezt elértük, és büszke vagyok rá, örülök neki. Megint csak egy dilemmát fogalmaz meg ez az eredmény is: hogyan tudunk sikert elérni? Csendes, normális diplomáciával, amely tán kevésbé lángol, kevésbé füstölög, vagy pedig az asztal verésével, hangoskodással, amelynek lehet, hogy sokan örülnek, de a siker esélye tán csökken, tán kevesebb.

Mit kezdünk ezzel a megnövekedett mozgástérrel? Figyelembe vesszük-e más országok érdekeit? Amikor a bővítésről beszélünk, már most hallom olyan politikusoktól, akik korábban azt mondták, hogy milyen felháborító, immorális dolog a korábbi európai uniós tagoktól, hogy nem akarnak többet fizetni, hogy a korábbi kapók nem akarnak kevesebbet fizetni, most épp tőlük hallom azt, hogy persze kell a bővítés, csak Magyarország ne kapjon kevesebbet. Úgy gondolom, ez összeegyeztethetetlen logika. Magyarországgal szemben szolidaritást várunk el másoktól, és ugyanilyen szolidaritást kell nyújtani mások felé is.

Megbízható országnak látnak-e bennünket? Megbízható országnak látják-e Magyarországot, olyan országnak, amellyel érdemes szövetkezni? Amikor Irakról döntöttünk, és a Fidesz “segítségévelö úgy döntöttünk, hogy nem fejezzük be a vállalt missziót, azt gondolhatják sokan, hogy ennek azok az európai uniós országok, amelyek nem vettek részt a misszióban, örülni fognak.

(15.10)

Úgy gondolom, hogy ez nem így van, ahogy a vörösingesek Gerébet sem szerették, úgy gondolom, hogy azok számára is, akik nem vettek részt a misszióban, egy olyan kép alakul ki Magyarországról, amely nem eléggé megbízható, amellyel nehéz szövetkezni.

A kettős állampolgárság kérdését most csak ebből a szempontból vizsgálnám meg, mert nagyon sokat beszéltünk erről. Amikor Magyarország tárgyalta az európai uniós tagságot, részben Orbán Viktor volt miniszterelnök úr vezetésével, részben pedig a mostani két kormányfő vezetésével, akkor egyik miniszterelnök sem, Orbán Viktor sem mondta azt, hogy Magyarország 15 millióval akar csatlakozni az Európai Unióhoz. Azt mondtuk, hogy 10 millióan akarunk csatlakozni, és most mintha egy kicsit megint simliskedne Magyarország, és kitaláljuk, hogy most már bent vagyunk, meg lehet változtatni a szabályokat, most hozzunk egy olyan törvényt, hogy anélkül, hogy erről bárkivel konzultáltunk volna, 15 millióan menjünk be.

Azt mondom, hogy továbbra is maradjunk annál a régi koncepciónál, amelyet együttesen elhatároztunk, hogy segítsük hozzá minden szomszédunkat az európai uniós tagsághoz, és akkor Románia a másfél milliós magyarságával, Horvátország a kisebb létszámú, de még mindig számottevő magyarságával velünk együtt tud kettős állampolgárként - tehát vagy magyar, vagy román, vagy horvát és európai állampolgárként -, az Európai Unió teljes jogú tagjaként oda utazni, ott dolgozni és ott élni, ahol kíván.

Tisztelt Országgyűlés! Az életben az eredményes, aki jól határozza meg a lehetőségeit, és azokat a lehetőségeit, amelyek vannak, kihasználja. Ezt javaslom Magyarországnak, ezt javaslom a magyar nemzetnek is, hogy pontosan mérjük fel a lehetőségeinket, ne hazudjunk ezentúl, mert úgysem hiszik el, és nem tudunk teljesíteni. De azokkal a lehetőségekkel, amelyeket jól felmértünk, alapos munkával, éljünk őszintén, becsületesen.

Ehhez jó munkát kívánok mindannyiunknak, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu