DR. KÉKES FERENC (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita eddigi menetét figyelve, azt hiszem, egy közös megállapítást tehetünk abban a kérdésben, hogy az egyes kormányváltások nem jelentik azt, hogy az utak építése, az egyéb infrastrukturális beruházások építése befejeződik vagy éppen megkezdődik egy kormány megalakulásával. Igenis azt hiszem, akkor járunk el bölcsen és tisztességesen egymás iránt és a magyar társadalom iránt, ha elismerjük azt, hogy az egymás után következő kormányok mindig törekedtek arra, hogy legjobb tudásuk, szándékaik szerint fejlesszék azt az infrastruktúra-hálózatot, amelyben kétségtelenül a legfontosabb a közútfejlesztés. Hogy ezt milyen módszerekkel, milyen arányokban, milyen hangsúlyokkal teszik az egyes kormányok, az persze különbözik. Nagyon érdekesen kiderülnek az alábbi számokból ezek a fajta törekvések.
Kétségtelen tény, hogy a 2002-ben kormányra került politikai erők, az SZDSZ és az MSZP azt tűzték ki célul, azt emelték ki a célok közül legfontosabbnak a közútfejlesztésben, hogy a gyorsforgalmi utak fejlesztésére fogják a legnagyobb figyelmet fordítani, mert ahogy a miniszter úr expozéjából is hallhattuk - és az államtitkár úr megszólalásai is bizonyítják -, kétségtelen tények, adatok támasztják alá azt, hogy ahol a közútfejlesztések és különösen a gyorsforgalmi útfejlesztések realizálódnak, ott számottevően kimutatható a gazdaság növekedése és ezen keresztül a munkahelyek megteremtése, a munkahelyek számának növekedése.
És azt is el kellett dönteni, ráadásul igen átlátható módon, egy törvényben, illetve ehhez kapcsolódó kormányrendeletben rögzítetten, hogy ebben a kormányzati ciklusban milyen gyorsforgalmi fejlesztések milyen forrásokból, illetve mennyi forrásból valósulnak meg, és milyen speciális eljárási szabályok kerültek ennek érdekében megvalósításra, illetve kerültek alkalmazásra a hétköznapokban. Az is eldöntetett, hogy minden, mi közpénzből finanszíroztatik, az szigorúan pályáztatás, a közbeszerzési eljárás keretében valósul meg.
Sok szó esett ebben a vitában arról is, hogy hol, mikor, mennyi volt a korrupció, vagy volt-e korrupció. Én azt hiszem, hogy akkor lehet ezt igazán eldönteni, ha azok, akik állítanak efféléket, megjelölik azokat a konkrét eseteket, körülményeket, amelyekkel alátámasztani vélik állításaikat. De tény és való, hogy ma az interneten is, akár a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján szerződések tekinthetők meg, a lehető legnagyobb nyilvánosságot biztosítva az ország lakosai számára, hogy hogyan és milyen tartalommal köttetnek ezek a szerződések.
A vitában persze az is elhangzott, hogy milyen drágán vagy olcsón épülnek az autópályák. Egy dolgot mindenképpen megint el kellett dönteni, hogy miután saját forrásaink nem elégségesek ahhoz, hogy az itt élő emberek jogos igényeit kielégítő vagy azt megközelítő mértékben fejlődjenek az utak, épüljenek az autópályák, bizony külföldi pénzt, magántőkét és természetesen az európai uniós forrásokat kívánjuk ezen igények kielégítése végett mobilizálni. Ezt lehet vitatni, de azt kevéssé tán, hogy szerintem minden kormányzatnak az a kötelessége, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt az összes rendelkezésre álló forrás és lehetőség megítélése szerint optimális fölhasználásával az itt élő emberek igényeinek a kielégítése érdekében.
Meglehetősen jó helyzetben vagyok a Baranya megyei közgyűlés elnökeként és a dél-dunántúli régió elnökeként akkor, amikor a mi térségünkben élő emberek megkérdezik tőlem, miként nem olyan régen megkérdezte egy kicsit idősebb úriember, hogy mondd már meg nékem, Ferikém, hogy mennyivel jobb nálunk most a helyzet, legalábbis a közutak vagy legalábbis a gyorsforgalmi utak fejlesztését illetően. És én azt mondtam neki: igaz, hogy még nem pöfögnek traktorok ott a délvidéken a terep előkészítése érdekében, de tény és való, hogy az a különbség a térséget érintő korábbi közútfejlesztési döntések és a mostani között, hogy korábban akkor tervezték elkezdeni, amikor most befejezik. Korábban 2008-ban tervezték elkezdeni a 6-os, 56-os út fejlesztését, a most törvényben rögzített módon erre az időszakra befejeződik ennek a rendkívül fontos észak-déli tengelynek a megépítése. És - ahogy Balogh László képviselőtársam már említette - a régiót érintő másik rendkívül fontos közúti fejlesztés, a 7-es autópálya továbbépítése mellett éppen három régiónak az összefogásával, valamennyi parlamenti politikai erő és politikus összefogásával kezdeményeztük a magyar kormányzatnál azt a szakmai és szakmapolitikai lobbit, amely megalapozni szándékozik 2007-től való kezdéssel az úgynevezett M9-es, M85-ös útnak a fejlesztését, ami északról a Nyugat-Dunántúlon át a dél-dunántúli térséget és a dél-alföldi térséget köti össze, és nyit meg új közlekedési lehetőségeket.
(11.10)
Balogh László is utalt rá, joggal mondható, hogy ez a közös kezdeményezésünk példa nélküli, és nagyon köszönöm a parlamentben ülő és nem a parlamentben ülő politikustársaimnak, valamint a minisztérium szakembereinek a közreműködését, hogy lehetővé tesznek egy ilyen típusú tényleges együttműködést.
Sok-e vagy kevés, nehéz megítélni. A kérdés az, hogy mennyi a lehetőség, és hogyan sáfárkodunk a lehetőségekkel. Engedjenek meg néhány számot annak összehasonlítására, illetve alátámasztására, hogy a dolgok bizony összefüggenek, egyik ciklus a másikkal; van, aki átadja a másik által megalapozottat, és van, aki megalapozza az őt követő átadási ünnepségeit. Ezek a számok, amelyek úgymond, hivatalos számok - minden kormányzati ciklusnak a megalakulásától a zárásáig tart -, a különbségek és a hangsúlyok bemutatására szorítkoznak. A gyorsforgalmi útépítésekben az előző kormány 138 kilométert realizált, a mostani kormány 459 kilométert tervez. Az útrekonstrukcióban egy picivel jobb volt a helyzet az előző kormány idején, akkor 489 kilométer realizálódott, míg ebben a ciklusban 439 kilométer terveződik. A hídrekonstrukcióban az elmúlt időszakban 108 darab valósult meg, most 83 terveződik. Új útépítésben 83 kilométer valósult meg, most pedig 198 terveződik. Az előző ciklusban két híd épült, most nem tervezünk ilyet befejezni. Csomópontépítésben 124-et valósítottak meg az előző időszakban, most pedig 69-et. Ha nézik ezeket a számokat, láthatják, hogy vannak hangsúlyeltolódások, de - mint mondottam - az utak összekötnek bennünket, egyik ciklust a másikkal; a kérdés az, hogy jól sáfárkodunk-e a lehetőségeinkkel.
A közelmúltban hallgatta meg a parlament területfejlesztési bizottsága a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium beszámolóját. Engedjék meg, hogy egy mondat erejéig tájékoztassam önöket arról - miután ennek a bizottságnak a tagja vagyok, és ezt a beszámolót a 2003. évi CXXVIII. törvény teszi kötelezővé az ágazati minisztériumok részéről a szakbizottságok felé -, hogy a parlamenti bizottság elfogadta ezt a beszámolót, melyben nagyon részletesen és tételesen mutatta be a minisztérium, hogy a rendelkezésére álló lehetőségekkel hogyan valósítja meg a parlament által hozott s nem csak a kormánypárti képviselők által támogatott törvényben előírtakat.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés