SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt kormánypárti Képviselők! Önök két és fél éve kormányon vannak, és most úgy csinálnak, mintha a miniszter urat, aki elmondta az új programját, kellene támogatni, és semmi más, ami eddig eltelt ebben a két és fél évben, nem számítana.

Önök azzal vádolnak minket, hogy nem mondtunk konkrét javaslatokat. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi fölhívtuk a figyelmüket arra, arra a felelősségre, amit az utazók, az utazóközönség, illetve az a szakma, amely a közlekedéshez kapcsolódik, nap mint nap tapasztal: a lepusztult utak állapotára, felhívtuk a figyelmet a Volán-vállalatoknak a lehetetlen helyzetére, fölhívtuk a figyelmüket a MÁV-nak az ellehetetlenülésére.

És amikor Nagy Sándor államtitkár úr azt mondja, hogy beszéljünk számokról, nagyon helyes, hogy ezt kéri tőlünk. Mondtunk számokat, önök erre nem is tudtak reagálni, mert nem is fognak tudni reagálni. Minket folyamatosan azzal támadtak, hogy milyen drágán építjük az autópályákat. Az az 1,1-1,3 milliárd, amelyért a polgári kormány építtette, folyamatos támadásokat kapott, önök pedig folyamatosan 2 milliárd forint fölött kötik meg a szerződéseket az utóbbi hónapokban. Erről beszéljenek!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ebből a pénzből bőven jutna más területre, bőven jutna kátyúzásra, a nyomvályúk eltüntetésére, talán több tucat embernek nem kellett volna az utóbbi hetekben meghalni az utakon, csak azért, mert katasztrofális az utak állapota.

És befejezésül Kovács Tibornak szeretnék reagálni: M5-ös. Igenis, örülünk neki, mert két kormány kormányozta be az M5-ös rossz koncessziójába ezt a kérdést: az MDF-kormány legelőször, az MSZP-SZDSZ-kormány pedig rátette a pecsétjét, jóváhagyta. Nagy nehezen tudtak önök kimászni ebből, nem is jó áron. De akkor miért van az, hogy a Népszabadságban itt van az (Felmutatja.), hogy a mai kormányülésen fognak dönteni újabb autópálya-szakaszok koncesszióba adásáról? Erről beszéljünk, tisztelt uraim (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mert ezen múlik a jövő kérdése. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu