BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat, mint ahogy az már a bizottsági vélemény meghallgatása során is kiderült, elsősorban az olcsó és hatékony állam megteremtését véli szolgálni. Körülbelül szeptemberben hangzott el először egy olyan bejelentés, amely erős viharokat kavart a közszférában dolgozók és az őket képviselő szakszervezetek vezetői között is. Ez a bejelentés akkor úgy hangzott a pénzügyminiszter részéről, hogy tetemes leépítésre elegendő fedezet áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben.

A vita akkor indult el, hogy tulajdonképpen kiket érint, hány embert érint ez a létszámleépítés. Találgatások indultak el, a legkülönbözőbb számok röpködtek a levegőben, 10 ezertől 80 ezerig különböző számítások jelentek meg, mindezek pedig olvashatóak voltak az újságok oldalain, hasábjain is. Emlékezzenek csak rá, hogy például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 20 ezer pedagógus elbocsátását vélte e bejelentés után felfedezni. Felhívták a figyelmet a Pénzügyminisztérium körlevelére, amelyben nyíltan a pedagóguslétszám csökkentésére, illetve a kötelező óraszám növelésére kérte a polgármestereket a pénzügyminiszter. De féltették a fiatal pályakezdőket, mert úgy vélték, hogy a fiatal pályakezdőket érintheti elsősorban a létszámleépítés, mivel nekik kevesebb végkielégítést kell fizetni.

Vadász János, az a kormánybiztos úr, aki a közigazgatás vagy a közszféra reformjával van megbízva, bejelentette - megnyugtatni kívánva a kedélyeket -, hogy központi közigazgatást, a tárcák karcsúsítását célozza a leépítés. Ugyanakkor a SZEF elnöke az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülését követően úgy nyilatkozott - ezeket az idézeteket az akkor megjelent lapokból írtam ki -, úgy minősítette a bejelentést, hogy a közszolgálat elleni merényletnek tekinti, a kabinet lebegtető magatartása miatt az egész közszféra fenyegetettségben él, bizonytalanságban élnek azok is, akiket talán mindez nem érint.

Nos, a helyzet azóta sem változott, hiszen az előbb a bizottsági vélemények ismertetése során elmondtam, hogy ezekre a véleményünk szerint talán legfontosabb kérdésekre szeptember óta nincs válasz. Azt gondolom, hogy amikor egy törvényjavaslat képében bekerül a parlament asztalára egy olyan elképzelés, ami szeretne választ adni ezekre a kérdésekre, akkor valamilyen válasz csak érkezik erre, hiszen 817 ezer ember dolgozik a közszférában, legyen az pedagógus, óvónő vagy ügykezelő, dolgozzon az okmányirodán vagy pedig a minisztériumban, a teljes szférát érintik azok az elképzelések, amelyeket a miniszter úr előbb az expozéjában ismertetett.

A közszférában növekedett a dolgozók száma, ez elhangzott a bizottsági vitában is, az előbb említette Gúr Nándor képviselő úr is. Most szeretném emlékeztetni arra a szocialista képviselő urakat, hogy amikor az első száznapos kormányprogramot követően a nem átlagosnak nevezett, de ugyanakkor valójában átlagos 50 százalékos béremelést követően, ennek üdvös hatására - mondták önök - megemelkedett főleg az egészségügyben és az oktatásban az ott dolgozók létszáma, akkor erre rendkívül büszkék voltak. Most ugyanezt a közszférát pedig egy olcsó állam, karcsú, takarékos, hatékony állam jegyében csökkenteni akarják.

A közszolgálati feladatok ellátása, vagy ha úgy tetszik, most szűkítsük a kört, a köztisztviselői kar létszámcsökkentése megítélésünk szerint szorosan összefügg a közigazgatás reformjával, azzal a reformmal, ami ez idáig nem történt meg.

(21.30)

Hiszen ahhoz, hogy egy világos és látható struktúra kiépüljön, és ehhez megtervezhető vagy kiépíthető legyen az a létszám, amely valóban hatékonyan és takarékosan működteti az államot, mégiscsak ismerni kellene, hogy milyen feladat- és hatáskörök maradnak meg, mit akarnak, hogyan tervezik azt, hogy mi legyen a minisztériumokkal, a minisztérium háttérintézményeivel, mi legyen a területi szervezetekkel, vagy mi legyen az önkormányzatok feladat- és hatáskörével, és azzal a területi megosztással, amiben ma az ország él. Mindezeknek a hiányában, tisztelt miniszter úr, én úgy ítélem meg, hogy a gombhoz varrják a kabátot, mert akkor lehet olcsó, takarékos és hatékony államról beszélni, ha ismerem a feladatokat, és a feladatokhoz szabom meg, hogy ezt a feladatot hány ember tudja ellátni, és hány ember tudja hatékonyan, eredményesen, az állampolgárok érdekében jól működtetni.

Nos, ezekre a kérdésekre sem kaptunk választ, ezért nem igazán értjük, látjuk át, hogy ez az intézkedés, illetve ez a törvényjavaslat, amely benyújtásra került, végül is milyen hatékonyságot, milyen megtakarítást fog hozni. Továbbra sem tudjuk azt - bár ön elmondta az expozéját, a szocialista képviselőtársak elmondták a felszólalásukat -, hogy a különleges foglalkoztatási állományba kerülő köztisztviselők az egy év lejártát követően hogyan, milyen támogatással vagy segítséggel tudnak majd visszajutni, mondjuk, a versenyszférába, mert nyilvánvalóan az a munkahely megszűnt, hiszen az önkormányzat csak akkor pályázhat bármilyen létszámleépítésre, ha vállalja, hogy az álláshelyet megszünteti, öt évig nem tölti be. Tehát a versenyszférában való elhelyezkedésre különböző megoldásokra lenne szükség.

Szeretném még megemlíteni az életkort is. Ugye, nem gondolja itt senki komolyan, hogy az a korosztály, az a csoport, amelyik nyugdíj előtt áll - és őket érintené a prémiumévek támogatása -, majd a versenyszférában a rendelkezésére álló szabadidőben fog dolgozni? Örülök, hogy a miniszter úr a fejcsóválásával megerősíti, hogy nem gondolta komolyan. Ezt azért kívántam megjegyezni, mert a szocialista képviselő úr viszont azt mondta, hogy igen, erre lesz lehetőség. Ezt egyszerűen komolytalannak minősítem - és akkor most visszafogottan fogalmaztam -, hiszen már 45 év felett is nagyon nehéz a versenyszférában elhelyezkedni. Szeretném - a miniszter úrnak lesz még rá lehetősége -, ha a viszontválaszában erre kitérne.

Még egy mondatot szeretnék befejezésül mondani azzal kapcsolatban, amit, ha jól emlékszem, Filló képviselő úr említett, hogy a munkanélküliség kezelésében a polgári kormány a statisztikát hogyan próbálta meg pozitívan megváltoztatni, és a miniszter úr is megemlítette, hogy milyen örökséggel kell megbirkózniuk, amióta átvették a kormányzást. Nos, miniszter úr, amikor önök átvették a kormányzást, akkor a munkanélküliségi ráta 5,6 százalék volt. Ha jól ismerem a KSH által kibocsátott adatokat, akkor ez most 6,1 százalék. Ez az egyik megjegyzésem. A másik pedig: azzal, hogy a törvény foglalkoztatási jogviszonynak minősíti azokat, akik igénybe veszik ezeket a lehetőségeket, gyakorlatilag sikerül elérni azt, hogy a foglalkoztatottak száma nem csökken, a munkanélküliség nem nő, és csodák csodájára még a részmunkaidős foglalkoztatás is növekedni fog. Na, erre szokták pestiesen azt mondani, hogy „
ügyesö.

Ennyi a válaszom Filló képviselő úrnak is a különböző statisztikákat illetően.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu