DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: (Miniszteri helyéről.) Elnök Asszony! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, jó, hogy a Tankönyvkiadó ügye szóba kerül a Házban, hiszen el lehet oszlatni néhány közkeletű félreértést.

Mindenekelőtt a tankönyvpiacról: a Nemzeti Tankönyvkiadó a magyar tankönyvpiac egyharmadát jelenti. Az állam nem tulajdonosként befolyásolja a tankönyvpiacot (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Most már nem!), én legalábbis nagyon bízom benne, hogy '98 és 2002 között nem az ÁPV Rt. mint tulajdonos irányította a magyar tankönyvpiacot, hanem az Oktatási Minisztérium erre a célra létrehozott testülete határozza meg azt, hogy mely könyvek és milyen áremelés mellett kerülhetnek megrendelésre, kerülhetnek föl arra a bizonyos listára. Illúzió tehát az a feltételezés, ha az államé a Tankönyvkiadó, akkor jobbak lesznek a könyvek vagy olcsóbbak lesznek a könyvek.

Hozzáteszem, hogy a Tankönyvkiadó eddig is nyereséges volt. Lehet, hogy az állanak az lett volna a dolga, hogy veszteséges legyen, mert így lehetett volna lenyomni a többi kiadó árát? Nyilván, ez nem egy reális feltételezés.

Egyébként az Országgyűlés döntése alapján a Nemzeti Tankönyvkiadó 25 százaléka, sőt 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvénye változatlanul állami tulajdonban marad, például azért, nehogy felhagyjon ezzel a nagyon fontos tevékenységgel a társaság valamikor a későbbiekben. Tehát úgy gondolom, azokat a vitákat érdemes lezárnunk, amelyek arról szóltak, hogy szabad-e vagy célszerű volt-e a privatizáció.

Ami a privatizációs eljárást illeti: úgy gondolom, ez az eljárás - hasonlóan a 2002 májusát követő tranzakciókhoz - egyértelmű, világos, átlátható, a jogszabályoknak és az ÁPV Rt.-re vonatkozó belső előírásoknak megfelelő volt.

(14.00)

A képviselő úr sok furcsaságot vél látni ezzel a tranzakcióval kapcsolatban. Úgy gondolom, ezek a furcsaságok okot adhatnak arra, hogy alaposan megnézzük ezt a tranzakciót. Én magam is úgy gondoltam ezért, nyomban a döntés meghozatalát követően kértem az ÁPV Rt. felügyelőbizottságát, vizsgálja meg maga is, több szem többet lát.

Amit ma lehet látni - és erről örömmel tájékoztatom az Országgyűlést -, annyi történt, hogy a sok-sok érdeklődő és közülük a legjobb ajánlatot tevők, miután az adatszobában részletesen megismerkedtek a cég számaival, és nemcsak a rövid információs memorandumot ismerhették meg, rájöttek arra, hogy a cég nem ér annyit, amennyit róla korábban feltételeztek. (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiban.) Ez bizonyára nevetséges. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Az! Az! - Szórványos taps a Fidesz soraiban. - Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Ezek szerint (Manninger Jenő: Közönséges csalás!) önök még nem találkoztak azzal a jelenséggel, hogy valaki lát egy ingatlant, és úgy gondolja, hogy ez megérhet x forintot, aztán megismeri a tulajdoni lapot (Tállai András: Óvodás példák!), körbenéz, és rájön, hogy bizony ez jóval kevesebbet ér x-nél. Ez történt most is, nincs ebben semmi rendkívüli. (Derültség és felzúdulás a Fidesz soraiban. - Dr. Répássy Róbert: Mik vannak! - Tállai András: Hülyének nézitek az országot? - Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget. - Kuncze Gábor a Fidesz sorai felé: Hihetetlen, milyen hülyék vagytok! - Derültség.)

Amit érdemes még tudni, és önök erről elfeledkeztek, hogy a nyertes pályázó által fizetni vállalt vételár lényegesen meghaladja a korábbi értékelésben szereplő vételárat, tehát az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság jó árhoz jutott. És még valami: az a pályázó, aki nyert, már az első fordulóban is, az ártól teljesen függetlenül, az ár ismerete nélkül végrehajtott szakmai értékelés alapján is a legmagasabb pontszámot kapta (Dr. Áder János: Pontszámot!), és ezzel a jó szakmai pályázattal kiegészítve egy, az ÁPV Rt. által elfogadható árral nyert.

Hogy a másik két pályázó visszalépett? Lényegében visszalépett, hiszen később adta be a pályázatát, illetve nem produkálta a kellő garanciákat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Lehet, hogy úgy gondolták, ennyit nem ér meg nekik a cég.

Forrás: parlament.hu