KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy azzal kezdjem, örömömre szolgál, amiért annak ellenére, hogy ilyen késői órában kerül erre sor, egy olyan törvényjavaslatot vitathat meg ma a tisztelt Ház, amely egy teljesen új közgyűjtemény megalapítását teszi majd lehetővé Magyarország számára.
A kormány nevében mint informatikai miniszter azt a javaslatot terjesztettem a tisztelt Ház elé, hogy alkosson törvényt a nemzeti audiovizuális archívumról. A nemzeti audiovizuális archívum fő célja, hogy digitális formában tárolja a hazai televíziókban és rádiókban bemutatott, magyar gyártású műsorszámokat. Gyűjtési filozófiája, feldolgozási rendszere a nemzetközi gyakorlatnak felel meg. Minden ország a saját nemzeti gyártású műsorszámait gyűjti, a feldolgozás pedig az Európai Unióban elfogadott szabványok szerint történik.
A szolgáltatási modell azonban, amit mi javasolunk, nemzetközi összehasonlításban is úttörő, mert miközben a leíró adatok nyilvánosan elérhetőek lesznek az interneten keresztül csakúgy, amint ez jellemző minden ilyen típusú adatra, a mi javaslatunk szerint az iskolák, könyvtárak és közgyűjtemények számára lehetővé válik a távoli hozzáférés magukhoz a műsorszámokhoz is.
Mindig is hangsúlyoztuk, itt, a tisztelt Házban is elmondtam, a kormányzatnak kiemelt felelőssége, hogy megismertesse és a rendelkezésre álló eszközök felhasználásával lehetővé tegye polgárai számára az információs technológiák használatát. Tehát engedjék meg, mielőtt a nemzeti audiovizuális archívumról szóló javaslatra rátérnék, két dolgot hadd emeljek ki a hozzáférés, a felhasználás köréből.
A kormány a hozzáférés biztosítása és a felhasználás lehetővé tétele céljából elindította a közháló- és az e-Magyarország programot. A közháló, amely a XXI. század új közműve, ennek célkitűzése, hogy segítségével az ország valamennyi településének közintézménye elérhesse a digitális világhálót, az internetet. A közháló egy olyan hálózat, amely a széles sávú internetelérés elterjesztését, ezáltal a gyorsabb és jobb minőségű közcélú adattovábbítást jelenti az ország egész területén. A közháló révén bármely településen az állampolgárok korszerű formában, és ami nagyon fontos, azonos minőségben vehetik majd igénybe a közösségi és közigazgatási szolgáltatásokat. A közháló éppen ezért az információs társadalom alap-infrastruktúrája, az információs társadalom kialakulásának feltétele.
Az e-Magyarország pontok révén pedig minden állampolgár egyenlő esélyhez jut az információ megszerzése terén. Az e-Magyarország pontok az ingyenes vagy nagyon kedvezményes internethasználatot teszik lehetővé a közösségi terekben - könyvtárakban, teleházakban, oktatási intézményekben, megyei, ipari és agrárkamarákban, egyházi intézményekben, nyugdíjasotthonokban, illetve klubokban, művelődési házakban, MÁV-pályaudvarokon, egyetemeken -, és az itt létesített végpontok esetében azok is hozzáférhetnek az internethez, akiknek sem az otthonukban, sem a munkahelyükön nincs erre lehetőségük. A kistelepülések speciális helyzetére való tekintettel lehetővé tesszük az internetszolgáltatás összekapcsolását más közellátási feladatokkal, így például a postai szolgáltatásokkal, a kistelepüléseken élők számára is megfizethető áron, a lakóhelyük közelében juthatnak ilyen módon hozzá az internethasználathoz.
Ma már naponta tapasztaljuk azt is, hogy egyre olcsóbb tarifát kínálnak a telefontársaságok és az internetszolgáltatók. Eredményes volt tehát az a törekvésünk is, hogy jelentősen csökkenjenek a világháló elérésének költségei, s elmondhatom, azok az elmúlt hónapokban is tovább csökkentek. Így tehát vagy az e-Magyarország pontokon, vagy az otthoni internetkapcsolat segítségével mind többen érhetik el a világhálót, a világhálón keresztül az információt és a szolgáltatásokat.
Egyre nyilvánvalóbb azonban az is, hogy értékes magyar nyelvű tartalom megléte nélkül nem tudjuk ezeket az eszközöket megfelelő hatékonysággal hasznosítani, azok nem járulhatnak hozzá szellemi gyarapodásunkhoz, kulturális fejlődésünkhöz, nemzettudatunk erősítéséhez. Éppen ezért tárcánk a megalakulása óta kiemelt feladatának tekinti, hogy a magyar nyelvű tartalomfejlesztés támogatását itthon és a határon túl is biztosítsa.
Ennek a gondolatnak a jegyében fogalmaztuk meg a magyar információs társadalom stratégiájában egyik fő irányként a kultúra támogatását, amelynek kapcsán megszületett a Nemzeti Digitális Adattár és a nemzeti audiovizuális archívum megvalósításának a gondolata is. A Nemzeti Digitális Adattár a tudásalapú társadalom, a digitális kor új hálózata, amely nemzeti kultúránk értékeit teszi elérhetővé digitális formában. Elsődleges célja a magyar nyelvű kultúra iránt érdeklődő közösségek igényeinek kiszolgálása, amelyet a magyar nyelvű dokumentumok digitalizálásával, valamint ezen tartalmak jobb elérhetőségének biztosításával teremt meg.
Nemzeti kulturális örökségünk, hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan egyedi forrása, amelynek feltárása, tudományos feldolgozása, megóvása, védelme és közkinccsé tétele, illetve annak a kormányzat rendelkezésére álló eszközökkel való elősegítése elodázhatatlan feladatunk. Ennek megfelelően a jogi szabályozás terén is meg kell tennünk mindazokat a lépéseket, amelyek ezen célok megvalósítását szolgálják.
A magyar kulturális örökség audiovizuális része rohamosan gyarapszik, főként a televíziós műsorszolgáltatás révén terjesztett tartalom növekedése miatt. A NAVA, a nemzeti audiovizuális archívum ennek a közkincsnek a megőrzését tűzte ki célul. Természetesen ez a törekvés nem új keletű. Példaként említem, hogy a Magyar Televízió archívuma, mint kor-, művészet-, kultúr- és televíziótörténeti gyűjtemény, a közszolgáltatás mellett jelenleg nemzeti archívumként is működik. A Híradó szerkesztősége az első adásnaptól minden riportot archivált, ezeket a mai napig őrzi, a riportok szövegeit pedig 1959. január 1-jétől mikrofilmen tárolja.
A televíziós technika folyamatos átalakulása, modernizálása következtében az adásanyagok az évtizedek során többféle film- és videohordozón kerültek az archívumba. A filmes hordozóra rögzített anyagok több mit 13 ezer órányi műsort tartalmaznak, a videohordozón megőrzött anyagok pedig 152 ezer órányit tesznek ki.
(0.00)
A fotógyűjtemény 200 ezer kép- vagy negatívfelvételt őriz. A rádiós és televíziós műsorok azonban illékonyak, nincs és nem is lehet még olyan kiforrott rendszere ezen kulturális értékek és kordokumentumok tárolásának, mint az évszázados múltra visszatekintő könyvtárak esetében. De gondolhatunk a filmtörténet hagyományaira is; mi mindent megtudhatunk például a háború utáni Magyarországról a korabeli híradásokat nézve, hallgatva. Mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy a történelmet a győztesek írják. Tudatában vagyunk annak is, hogy csupán a fellelhető kordokumentumok tudományos elemzése teheti lehetővé, hogy adott kor valós értelmezését elnyerjük. Ezért történelmi felelősségünk is, hogy mindent megtegyünk ezen információk archiválásáért és a megfelelő katalógusrendszer kialakítása révén azért, hogy ez az adattár a későbbiekben valóban hasznos forrása legyen a kutatásnak, az oktatásnak, a tájékoztatásnak és akár a szórakoztatásnak is.
Felhasználói oldalról a NAVA elsősorban a közoktatásban és a felsőoktatásban részt vevők, a média szereplői, újságírók, a közélet szereplői, a mozgóképszakma, de tágabb értelemben a nemzeti történelem és kultúra iránt érdeklődők számára jelent eddig el nem érhető forrást. Ezen belül is ki kell emelni az NAVA-nak az oktatás számára nyújtható, főképp az irodalom, a történelem és a médiatárgyak tekintetében kiemelkedő jelentőségű szolgáltatásait.
Javaslatunk szerint a NAVA kettős információs feladatot lát el. Egyrészt számon tartja a magyarországi gyártású és magyar vonatkozású műsorszámok lehető legszélesebb körét, és ezen műsorszámok központi adatbázisát mindenki számára elérhetővé teszi az interneten. Másrészt biztosítja annak technikai hátterét is, hogy az általa archivált műsorszámokat a vonatkozó jogszabályok - elsősorban a szerzői jogról szóló törvény szabta keretek között - tudományos kutatás, egyéni tanulás céljára iskolai oktatás célját szolgáló intézményekben, levéltárakban, kép- és hangarchívumokban, muzeális intézményekben, nyilvános szolgáltatást nyújtó könyvtárakban felállított számítógépes terminálokon bárki megtekinthesse.
A NAVA fontos feladata az általa és a többi audiovizuális archívumban őrzött műsorszámok nyilvántartásának egységes rendszerbe foglalása. A NAVA az első nyilvános magyarországi digitális audiovizuális archívum, amely a magyar országos és a jelenlegi tervek szerint később helyi elektronikus médiában keletkezett és sugárzott magyarországi előállítású műsorszámokat gyűjti, amely ezeket tartalmilag feldolgozza, azaz katalogizálja, digitális formában tárolja, és amely a nyilvános archívum keretein belül a nyilvánosság számára helyben vagy a kutatás és oktatás számára létesített közintézményekben vagy oktatási intézményekben igénybe vehető dedikált hálózaton on-line közvetlenül hozzáférhetővé teszi.
A tervezet fontos része a kötelespéldány-szolgáltatás előírása, amelyen egyrészt a törvény deklarálja azt, hogy a magyar gyártású műsorok a nemzeti kultúra részét képezik, másrészt biztosítja, hogy ezentúl fontos történelmi, politikai vagy kulturális dokumentumok ne semmisülhessenek meg vagy veszhessenek el a köz számára, mint ez a múltban gyakran megtörtént.
A NAVA intézménye egyrészt megold egy fontos nemzeti kulturális emlékezet körébe eső feladatot, nevezetesen a magyar történelem és kultúra mediális reprezentációjának összegyűjtését és megőrzését, másrészt példaként szolgálhat a huszonegyedik századi digitális archívumok és könyvtárak kialakításához. A NAVA a közgyűjtemények körében technológiai szempontból úttörőszerepre vállalkozik, amennyiben a teljes munkafolyamatot - a gyűjtéstől a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételig - digitális formában, hálózati úton végzi.
Sokszor merült fel kérdésként, sőt szinte követelésként is megfogalmazódott, hogy miért csak 2006. január 1-jétől kezdődik az archiválás, és miért csak a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió, a TV2 és az RTL Klub műsorait rögzíti. Egyet kell értsek mindazokkal, akik azt szeretnék, ha azonnal minden műsor a televíziózás és a rádiózás kezdeteitől elérhető lenne. Kompromisszumot kellett azonban kötünk céljaink és vágyaink, illetve lehetőségeink között. Ugyanakkor a törvényjavaslatban lehetőséget teremtettünk arra, hogy az audiovizuális örökség tanácsadó testülete javaslatot tehessen a törvény hatálybalépése előtt keletkezett műsorok archiválására, és arra, hogy a törvényben nem szereplő médiumok által készített vagy az akár nem is közvetített műsorszámok archiválásra kerüljenek. A törvényjavaslat emellett lehetőséget teremt arra is, hogy bármely magyar előállítású vagy magyar vonatkozású audiovizuális dokumentumot - tehát televíziós vagy rádiós műsort - archiválni lehessen önkéntes szolgáltatás keretében.
Tisztelt Képviselőtársaim! Európában egyre több helyen hoznak létre műsorszolgáltatói kötelespéldány-archívumokat. Franciaországban, Angliában, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában már működik, Finnországban megalapítás alatt áll az ottani társarchívum. A NAVA a magyar nemzeti műsorszolgáltatói kötelespéldány-archívum. Gyűjtőkörébe tartoznak az országos földfelszíni terjesztésű televíziók és rádiók magyar gyártású műsorai. A NAVA olyan az elektronikus műsorok számára, mint az Országos Széchényi Könyvtár a nyomtatott kiadványok vagy a Nemzeti Filmarchívum a magyar filmek számára. Ilyen kötelespéldány-archívum eddig Magyarországon nem létezett. Meggyőződésem, hogy a NAVA felállításával lehetőséget teremtünk utódaink számára ahhoz, hogy minden nehézség nélkül hozzáférhessenek a nemzeti kulturális és történelmi dokumentumokhoz.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot megvitatni és elfogadni szíveskedjen. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés