SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (független): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A közvélemény megdöbbenéssel és megütközéssel értesült arról, hogy a közszolgálati televízió a november 21-én adásba kerülő Örömhír című református műsorában, valamint a közszolgálati rádió Tebenned bíztunk... című református műsor november 16-ai adásában nem engedélyezték azoknak a részleteknek az elhangzását, amelyek a Magyarországi Református Egyház hivatalos álláspontját tükrözik a kettős állampolgárság ügyében. A Magyarországi Református Egyház elnöksége magyarázatot kért a történtekre, melyet a mai napig nem kapott meg, s ezzel párhuzamosan az ORTT panaszbizottságához fordult. Időközben az is nyilvánosságra került, hogy a közszolgálati televízió Katolikus krónika című műsorából szintén a televízió elnökének utasítására kivágták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia népszavazással kapcsolatos kétigenes állásfoglalását, illetve az egyházi iskolák finanszírozását részletező interjút.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ez a felháborító eljárás példátlan az újkori magyar demokrácia történetében, és egyértelműen az önök által is elítélt Kádár-rezsim szellemiségét és gyakorlatát idézi. Ezek a tények azt mutatják, hogy ennek a kormánynak a ténykedése alatt Magyarországon sérülnek a legalapvetőbb emberi jogok, a sajtó- és véleményszabadság, illetve a lelkiismereti és vallásszabadság alapvető emberi joga.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mit jelent ebben a konkrét ügyben az önök által meghirdetett igazságosság és a felelős kormányzás szlogenje? Kérdezem államtitkár urat, mit tett és mit kíván tenni a kormány az alkotmányosság megőrzése céljából az egyházakat érintő közszolgálati médiacenzúra ügyében.

Várom államtitkár úr válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu