VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Semjén képviselő úr is hasonló témakörben tett fel kérdést, és a válaszom első részében mindenképpen ezt szeretném újra megerősíteni. A kormány nem avatkozik be semmiféle módon a közszolgálati médiák műsorpolitikájába, műsorszerkesztésébe - semmilyen módon. Ha bármilyen ezzel kapcsolatos probléma vetődik fel, akkor az illetékeseknek panasszal kell fordulni az ORTT panaszbizottságához, amely szükséges és jogosult a médiatörvény értelmében a döntést meghozni. Amennyiben a panaszos nem fogadja el az ORTT panaszbizottságának a döntését, akkor pedig bírósághoz szükséges fordulni.

A másik: az előbb is említettem, hogy ezt az eljárási rendet mi teljes egészében magunkra nézve kötelezőnek tartjuk, és azt is említettem, hogy az ORTT elnöke a történelmi egyházak képviselőivel a közeljövőben tervez egy érdemi megbeszélést. De gondolom, hogy nem politikai természetű rész lehetett, ami kimaradt, hiszen azt önök is tudják, hogy a vallási és egyházi műsorokban nem lehet politikai témájú gondolatokat megjeleníteni, ezeket bérelt műsoridőben szükséges megtenni. Tehát ha politikai hitvallásról, politikai gondolatok közzétételéről szeretnék az egyházi műsorban az illetékesek a közönséget tájékoztatni, akkor azt gondolom, hogy nem ez a helyes forma, hanem igenis bérelni kell másokhoz hasonlóan politikai műsoridőt a politikai állásfoglalás kinyilvánítására, illetve nyilvánosságra hozatalára.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu