ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem kétséges, hogy az oktatás ünnepei, a közoktatás napja vagy a pedagógusnap mindig alkalmasak arra, hogy számot vessünk azzal, hogy mit értünk el, merre tartunk, mik azok a célok, amiket követünk, és mik azok az eszközök, amelyeket fel tudunk használni. Ebben mindig segítséget nyújtanak az olyan típusú külső vizsgálatok is, mint amelyeket képviselő úr említett, a mostani UNESCO-vizsgálattal vagy éppen a PISA-jelentéssel, hiszen ezek egyfajta távlati külső képet nyújtanak.

Nekünk azonban, akik belülről is ismerjük ezt az oktatási rendszert, mindig tudnunk kell azt, hogy ezek az általánosítások egy kicsit mindig torzítanak, sosem mutatják meg az igazság egészét, mindig csak egy-egy részletét. Éppen Tatai-Tóth képviselő úr a tegnapi interpellációs válaszában hívta fel a figyelmet arra joggal, hogy például a közoktatás költségeinek számítása Magyarországon más, mint a legtöbb uniós országban, ezért az a magas színvonal, amit képviselő úr is említett, nem feltétlenül jelent sokkal több forrást.

Ezért is jelent nagy felelősséget a költségvetés tervezése, mert arra kell megoldást találnunk a költségvetésben, hogy ezt a forrást, ami rendelkezésre áll, amelyet a költségvetés biztosítani tud az oktatás céljára, hogyan tudjuk a legjobban felhasználni.

(9.20)

Hogyan tudjuk elérni, hogy ebből a forrásból a lehető legtöbb jusson a versenyképesség javítására, és arra, hogy minden egyes gyerek, éljen kistelepülésen vagy nagyobb településen, származzon bármilyen szociális helyzetű családból, részesülhessen abból az esélyből, amelyet az oktatás jelent?

Amikor kialakítottuk a költségvetési javaslatot, arra törekedtünk, hogy az adott pénzösszegből a lehető legjobban szolgálja ez a költségvetés a versenyképesség javítását és az esélyek megteremtését. A köztársaság alkotmánya azért írja elő azt, hogy a költségvetést a parlamentben kell elfogadni, mert a nép választott képviselői jogosultak arra, hogy kialakítsák a legjobb megoldásokat. Kétségkívül számos jó javaslatot kaptunk a költségvetési vita folyamán, elsősorban a kormánypárti frakciókból és a szocialista frakcióból is.

Azt mondtuk, hogy azt támogatjuk, hogy a normatívarendszer ösztönözze az önkormányzatokat a minőségi feladatellátásra, ösztönözze őket jobb minőségű oktatáskialakításra, ösztönözze őket a szükséges összefogásra. Azt is mondtuk, hogy ha lesz jobb javaslat, mint a mi eredeti javaslatunk, akkor azt örömmel fogjuk támogatni, és örömmel fogjuk fogadni. Úgy látom, hogy a képviselő úr által említett javaslat ilyen, és szinte biztos vagyok benne, hogy a kormány támogatását is meg fogja kapni ez a javaslat.

Hasonló a véleményünk a művészeti oktatás kérdésében is. Az az álláspontunk, hogy a zeneművészeti oktatás, amely iskolarendszerbe szervezett, hagyományos, nagy hagyományokkal rendelkező művészetoktatási ág, és ahol túlsúlyban van az egyéni foglalkozás, nagy igény van hangszerekre, eszközökre, az megérdemli, hogy a támogatása egy kicsit jobban fejlődjön, mint az egyéb művészeti ágaké.

Bár a képviselő úr nem említette, de hozzá kell tennem még egy területet, ami sok vitát váltott ki. Az egyházi iskolák finanszírozása területén is arra törekszünk, hogy az egyenlő finanszírozás elvét a méltányosság elve alapján érvényesítsük, és olyan megoldást találjunk - erről folyamatosan tárgyalunk az egyházakkal -, amely nem hozza jogosulatlan előnybe, de nehéz helyzetbe sem az egyházi iskolákat. Úgy látom, hogy jelentős lépéseket tudtunk tenni ebbe az irányba, és közel állunk egy olyan megoldáshoz, amely minden fél számára megnyugtató.

Tisztelt Képviselő Úr! Külön örömmel fogadom - és ezt hadd mondjam a tárca államtitkáraként -, hogy úgy tűnik, találtak a képviselő urak olyan forrásokat, amelyek többletlehetőséget jelentenek az oktatásban, tehát hogy a módosító indítványok eredményeképpen többletforráshoz, többletlehetőséghez jutnak az iskolák. A közoktatás napja arra is alkalmas, hogy a politika felelősségéről gondolkozzunk egy kicsit, és ez a költségvetési vita ebből a szempontból is tanulságos számomra. Hiszen mindannyian azt mondjuk, üljünk a parlament bármelyik oldalán, hogy az a célunk, hogy jobb megoldásokat találjunk, az a célunk, hogy olyan eszközöket találjunk - akár költségvetési, akár törvényi eszközökkel -, amelyek közelebb visznek minket közös céljainkhoz, és ebben nincs nagyon nagy különbség a két oldal között.

Mégis tanulságos volt, hogy mennyire különbözött a két oldal magatartása a költségvetési vitában. Miközben szocialista és szabad demokrata képviselőtársaink olyan módosító indítványokat gyártottak, amelyek a lehetőségek keretei között próbáltak többletforrást találni, többletmegoldást találni, eközben az ellenzéki pártok leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy már a költségvetés megismerése előtt az iskolákat riadóztassák, próbálják elérni azt, hogy az iskolák nyugalma megtörjön, próbálják elérni azt, hogy valamifajta hangulat alakuljon ki.

Azt hiszem, hogy az oktatás érdekében jobb az a megoldás, amelyik megpróbál nyugodt, higgadt vitában jobb megfejtéseket, jobb megoldásokat találni, mondjuk, egy költségvetési vitában az adófizetők pénzének hatékonyabb elköltésére. Köszönöm szépen ezt a hozzáállást, nem a magam nevében, hanem a közoktatás nevében.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu