DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szakács képviselő úrnak szerettem volna válaszolni, csak sajnos a hozzászólása után rögtön távozott a teremből. Egyébként azért kell válaszolnom, mert az alkotmányügyi bizottság ülésén szintén nem volt ott, ahol pont az ő módosító indítványával kapcsolatban meglehetősen szakszerű választ kaptunk a Központi Statisztikai Hivatal képviselőjétől.

Két felvetésére a jegyzőkönyv kedvéért válaszolnék. Az egyik, hogy miért kell a hónapot és a napot is megjelölni. Nem január 1-je ennél a mikrocenzusnál az az eszmei időpont, amihez képest a felmérés történik. Ezért, ha csak az évet vennénk figyelembe, akkor túl nagy lenne az eltérés, és pont a hasznossága veszhetne el ebből a szempontból a mikrocenzusnak.

A másik a termékenység kérdése. Ez sokunk számára, akik nem vagyunk szakértői a statisztikának, egy kicsit meglepő kifejezés, de ez is elhangzott, ha jól emlékszem, a húszas évek óta alkalmazott terminus technicus, és ez az élve született gyermekek számát jelzi. Ez is nyilván szükséges ebből a szempontból, ezért nem javaslom ennek a módosító indítványnak az elfogadását.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu