DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Országgyűlés 1997. május 21-én kezdte meg az igazságszolgáltatási reformot képező törvényjavaslatok általános vitáját. Vastagh Pál akkori igazságügy-miniszter expozéjában többek között a következőket mondta el: “Szeretném kiemelni, tisztelt Ház, hogy eltérő törvény szabályozza ugyan a bírák és az ügyészek előmenetelét, hiszen a reform kihat az ügyészségi szolgálati viszonyra is, és e tekintetben a szabályozást, bár eltérő formában történik meg, két külön törvény tartalmazza az eddigi egységes szabályozás helyett - a bírák és az ügyészek előmenetelére vonatkozó szabályokat -, ez azonban nem jelenti azt, hogy a bírói és az ügyészi kar anyagi megbecsülése eltérő lenne. Ugyanazokat a feltételeket biztosítja és nyújtja a törvény a bírák és az ügyészek számára, és így nem jön létre szakadék e tekintetben a bírák és az ügyészek között. A javaslat a bírákéval azonos módon szabályozza az ügyészi kinevezés feltételeit, beleértve az első alkalommal határozott időre szóló kinevezést is. Az ügyészi szervezetben is nő a pályázat útján betölthető álláshelyek száma.ö

Tisztelt Ház! Nem csupán az igazságszolgáltatási reform előkészítésekor, de a magyar jogfejlődés során minden esetben irányadó volt, hogy a bírák és az ügyészek, valamint más bírósági és ügyészségi alkalmazottak jogállásának szabályozása - a két igazságszolgáltatási szervezet sajátos helyzete által indokolt eltérések kivételével - azonos vagy legalábbis hasonló legyen. A hatályos szabályozás ennek az elvnek megfelel. Indokolatlan eltérés mutatkozik azonban a bírák és az ügyészek jogviszonyának megszüntetése tekintetében az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő időszakban. Az ügyészi szolgálati viszonyról szóló hatályos törvényi szabályozás értelmében a legfőbb ügyész az ügyészségi szolgálati viszonyát felmentéssel akkor is megszüntetheti, ha az ügyész nyugdíjasnak minősül. Az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltő ügyész tehát ezen a címen akarata ellenére is elmozdítható állásából. Ezzel szemben a bírák jogállásáról szóló törvényi szabályozás a bíró szolgálati viszonyának megszüntetését a 70. életév betöltése előtt, de az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően csak akkor teszi lehetővé, ha a bíró maga kéri nyugállományba helyezését.

Nem mutatható ki a bírák és az ügyészek jogállása között olyan eltérés, amely elvileg megalapozná a bírák, illetve az ügyészek tekintetében az előzőekben ismertetett lényegesen eltérő szabályozást. Erre figyelemmel a javaslat értelmében az ügyészek esetében is a bírákra vonatkozó szabályozás érvényesülne, vagyis az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően az ügyész erre hivatkozással csak akkor lenne felmenthető, ha ezt maga kezdeményezi. Az ügyész kezdeményezése alapján azonban felmentése természetesen kötelező lenne, mint ahogy ezt a hatályos szabályozás is előírja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még egy nagyon fontos szempontból szeretnék érvelni a javaslatunk mellett. A módosítás mellett szól az is, hogy az Európa Tanács Korrupció Elleni Államok Csoportja, a GRECO Magyarországról készített 2003. évi országjelentésében többek között olyan ajánlást tett, hogy a legfőbb ügyész diszkrecionális jogának korlátozása céljából szükséges lenne az ügyészek nyugdíjazására vonatkozó szabályokat a bírákéval azonos módon szabályozni.

(14.50)

Az európai tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a korrupció elleni küzdelem érdekében korlátozni indokolt az ügyészek elmozdíthatóságát.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslatról véleményt nyilvánított a kormány és a legfőbb ügyész úr is. Mind a kormány, mind a legfőbb ügyész úr támogatta javaslatunkat. A javaslatot megvitatta az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága, valamint a foglalkoztatási bizottság is, és mind a két bizottság egyhangú szavazással támogatta javaslatunkat. Kérem a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot megvitatni és elfogadni szíveskedjen.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu