DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Horváth Csaba képviselő úr kezdeményezése igen érdekes. Talán dramatizálhatnám azzal, hogy hányszor találkozunk azzal a jelenséggel - én gyakran -, amikor valaki felsóhajt: miért nincsen egy törvény? Valahol vagyunk, valami rendellenesség történik, lárma vagy tisztességtelen viselkedés, és azt mondjuk, hogy de jó volna, ha volna egy törvény. Miért nincsen egy törvény?
Ha ez a szándék, ahogy úgy érzem, hogy valami hasonló szándék vezérli a kezdeményezőt, akkor persze, hogy könnyű egyetérteni. Mégis kérdezem azt, mit jelent az, hogy korlátozottan nyilvános hely, hiszen ezt meg lehet fogalmazni. Bizonyára meg is van fogalmazva, például az előbbi felszólalásra hivatkozva, egy mozgóképszínház, egy színháznak az a területe, ahol a jegy elkérése előtt tartózkodunk, az nem egy közterület, az nyilván a színház jogi személy tulajdonosának a tulajdona. Hogy ott milyenképpen lehet tisztességtelenül viselkedni, összehasonlítva azzal, hogy a színházon belül, és összehasonlítva azzal, hogy az utcán, és azzal összehasonlítva, hogy az országúton, amelyik kívül van a város területén, szóval most csak durván dramatizálom azt, hogy kérdések vannak, és remélem, hogy ez vagy ehhez hasonló kezdeményezés erre választ ad.
A tisztességtelen magatartás micsoda? Az zaj, az lárma, az szemét, az piszok? A metróaluljáróban vagy a kecskeméti országúton ezek engem nyugtalanítanak, sok polgár rosszul érzi magát ilyeneket látva.
Tehát az, amiről a képviselő úr beszél, bizonyára közérdek, de jó volna, ha összefogna (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) még egy csomó emberrel, és egy általános szabályozás, törvény keletkezne ebből a törekvésből.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés