DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem akarok szakmai vitába bonyolódni Csáky képviselőtársammal, de nem biztos, hogy egyetérthetünk abban a dologban, hogy a közgyógyellátás tisztán szociális probléma. Hiszen a közgyógyellátás alanyi, méltányossági és normatív megállapításánál is ott van az egészségügy, az orvos meghatározó szerepe, és ott van a gyógyszertár, ami szintén egészségügyi intézménynek tekinthető, annak tartjuk nyilvánvalóan, tehát aktív szereplője ennek a rendszernek.

Senki nem vitatja, hogy a primer, elsődleges felelősség a közgyógyellátott betegé, ahogy az előbb is elmondtam, akinek érvényes igazolvánnyal kell rendelkezni. A másik felelősség a háziorvosé vagy a felíró orvosé, aki meggyőződik arról, hogy érvényes receptet ad ki a betegének. Sajnos, sokszor - a kollégákat is ismerve - előfordul, hogy semmiféle erre utaló jel nincs a recepten, tehát nem írják rá még a számot sem, és ott van a harmadik, a gyógyszerész, aki nagyon nehéz helyzetben van, és ma ott áll, hogy neki még majdhogynem joga sincs arra, hogy a közgyógyellátási igazolványt elkérje és meggyőződjön a validitásáról, hogy valóban érvényes jogosultsággal rendelkező beteggel áll-e szemben. Ma ez a helyzet.

Tehát pillanatnyilag ezért fordul elő az, hogy 30 százalékkal bizony - idézőjelbe teszem - jogtalanul vagy igazolatlanul kapja meg a gyógyszerét, és ez óriási évi kiadást jelent, aminek nincs meg a fedezete. Az on-line rendszer, ami tudomásom szerint kiépülőben van, ugyanúgy megkönnyíti majd a gyógyszerész helyzetét, és nem hozza nehéz helyzetbe a betegét, mert pillanatok alatt meg tud győződni arról, hogy egy olyan emberrel áll szemben, akinek megvan az érvényes igazolványa.

A másik dolog, amit el lehet végezni - és a gyógyszerésznek ma jogában áll más gyógyszerek esetében is -, hogy az orvosához visszaküldheti a beteget, netán módosító javaslat is lehet ez, avagy, ne adj' isten, általános jogcímen is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kiszolgáltathatja a gyógyszerét. Tehát több lehetőségünk van, de ez szűkebb szakmai kört érintő, azt javaslom, hogy üljünk le és beszéljük meg, de én nem venném ki ezt a 20. §-t a meglévő javaslatból.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu