DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy a Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony elment, ugyanis szerettem volna megkérdezni tőle, hogy egyáltalán elolvasta-e a szociális törvényt. Annál is inkább, mivel ha kritizál, akkor inkább arra kellett volna választ adnia a televízió nézőinek és akit érdekel a szociális törvény módosítása, hogy miért nem 2005. január 1-jén lépnek hatályba azok a juttatások, amelyek a szociálisan rászorult emberek számára rendkívül fontosak.

Talán félreértette azokat a mondataimat - lehet, hogy szándékosan, lehet, hogy véletlenül -, amiket említettem; itt az időskorúak szociális járadékára térnék ki. A szociális törvény tervezete szerint ezen ellátásokat azok fogják megkapni, akik nyugdíjjal nem rendelkeznek, tehát nem jogosultak erre. Ha elolvassa a képviselő asszony a szociális törvényt, abban szó szerint az van benne, amit én mondtam, és ezért ajánlom figyelmébe. (Dr. Göncz Kinga elhagyja a termet.)

Ezenkívül a kisebb települések társulásaival kapcsolatban néhány gondolatot felhoznék, hiszen a társulásban részt vevő településeket utazó szociális munkásokkal akarják ellátni. Ezt ugye önök sem akarják, vagy önök sem gondolják komolyan? Kérdezem, hogyan utaznak egyik faluból a másikba, vagy utaztak-e egyik faluból a másikba például Somogy megyében azok, akik ezt a törvénytervezetet összeállították. Mivel fogják ezeket a munkatársakat utaztatni napközben, mennyi idejük megy el az utazással, ki fizeti az útiköltséget, és milyen munkakörülményekre számíthatnak.

Számtalan ilyen kérdés vetődik fel, de sajnos itt sem a miniszteri expozéban, sem a kormányoldal által elmondott felszólalásokból erre nem derült fény, mivel a költségvetés sajnos nem ad rá választ. Mi ezért gondoltuk az ellenzéki oldalról, hogy támogassák azokat a módosító indítványokat, amelyek talán jobbá kívánják tenni a szociális törvényt, és megteremtik a költségvetési törvényben is a forrásokat.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu