DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szociális demagógiával kapcsolatos és felém irányuló megjegyzést most innen visszautasítom, ugyanis biztos vagyok abban, hogy a képviselő asszony nem hallgatta figyelemmel az általam elmondottakat.

Én azt mondtam, hogy a szociális ágazatban dolgozók részére azok az emberek, akik hosszú évtizedeken keresztül másokat ápolnak, minimálbérért dolgoznak, és elérkezik az a pillanat, amikor nyugdíjba vonulnak, azokkal szemben 30 százalékkal kevesebb nyugdíjat fognak kapni, mint akik nem szereztek szolgálati időt arra, hogy nyugdíjjogosultságot szerezzenek. Ez így van, erről szól ez a szociális törvény.

Ezért kértem én azt, hogy gondolják meg, fontolják meg, hogy egyáltalán miről beszélnek, és ezért ajánlott a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egy teljesen elfogadható és esélyegyenlőséget biztosító javaslatot, amit most szó szerint ismét felolvasok, mert azt hiszem, hogy ez mindenki számára fontos lehet: “Éppen ezért azt a tisztességes megoldást javasoljuk, hogy minden - és itt a 'minden' szót kiemelem, mert az önök törvénytervezetében az egyedülálló 75 éven felüli szerepel - 75 éven felüli idős ember, függetlenül attól, hogy járadékot vagy nyugdíjat kap, függetlenül attól, hogy egyedül él vagy társsal, kapja meg a nyugdíj legkisebb összegének 30 százalékát időskori jövedelempótlék címén.ö

Ebben az esetben, úgy gondolom, a tisztességes megoldást, illetőleg az esélyegyenlőséget ez fogja biztosítani, és nem sérti azoknak az embereknek a nyugdíjszerzéséhez szükséges idő ledolgozása után esetleg a minimálnyugdíj alapján megszerzett nyugdíjukat, amely valóban a törvény szerint kevesebb lehet, mint azoknak az embereknek a nyugdíja, akik esetleg szolgálati idővel nem rendelkeznek.

Tehát itt a “mindenö szó a lényeg, és erre be is adjuk a módosító indítványunkat, és kérjük a tisztelt Országgyűlést, hogy ezt támogassa, és természetesen a kormánypárti képviselőket is.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu