SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt kell mondanom, hogy mindenképp örömmel tudom és tudjuk fogadni a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ápolására való törekedést. Mindenképp azt kell mondani polgármesterként is, hogy nagyon jó és előrelépő javaslat, hiszen azok az emberek és azok a családtagok, akik ilyen környezetben kénytelenek élni az életüket, biztos, hogy nagy segítséget fognak ezáltal kapni.

Azonban ezt az egész problémakört sokkal komplexebben, összetettebben kell fölülvizsgálni. Sajnos, pont amikor önök benyújtották ezt a törvényjavaslatot, ismét napvilágot látott a sajtóban az a kérdés, hogy mi lesz a jövőben a megváltozott munkaképességű emberekkel. Mi lesz a foglalkoztatásukkal, mi lesz azokkal a cégekkel, társaságokkal, amelyek foglalkoztatják őket? Milyen normatíva szerint fogják kapni az állami támogatást? Hiszen mindannyian tudjuk, hogy őket szabadpiaci versenynek nem lehet kitenni; nem lehet kitenni egy mozgássérültet, nem lehet kitenni egy vak vagy süket embert. Mégis, a foglalkoztatás, a munka nagyon sokat segít nekik.

Tehát, államtitkár úr, a következőt kérném, javasolnám. Mindamellett, hogy itt előrelépést látok a törvényjavaslatban az otthoni ápolással kapcsolatban, viszont nem hagyhatjuk ki a terápia nagyon fontos részét, a munkát. És ha az egyik oldalon segítünk nekik, de a másik oldalon megszorítjuk az ő életlehetőségeiket, akkor bizony itt csak hátralépés lesz, nem pedig előre.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu