DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! 2002 őszén meghalt egy kisfiú. Tominak hívták, családon belüli erőszak áldozata lett. Tudjuk, hogy nem egyedüliként, de az utolsó csepp volt a pohárban, amelynek következtében civil szervezetek megszervezték, aláírásokat gyűjtöttek, és azt kérték a magyar politikától, immáron több tízezer aláírás birtokában, hogy az Országgyűlés valamit tegyen a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében.
Vadai képviselőtársammal együtt előterjesztettünk egy országgyűlési határozatot, amelyet az Országgyűlés el is fogadott, 2003. április 16-án került kihirdetésre. Abban az volt, hogy a kormány egy éven belül terjessze a parlament elé azokat a törvényjavaslatokat, egyéb intézkedéseket, amelyek alkalmasak lehetnek a családon belüli erőszak visszaszorítására.
2004 áprilisában, tehát a határidőben a kormány előterjesztett egy törvényjavaslatot - ez többek között magában foglalta a távol tartás intézményét, egypár más megoldást tartalmazott -, majd később a parlamenti vita hatására visszavonta azokat.
Most néhány nap múlva lejár az a három hónapos határidő, amelyen belül a kormánynak megint az Országgyűlés elé kell terjesztenie a törvényjavaslatot. Kérdésem a kormány képviselőjéhez, államtitkár úrhoz, hogy időben a parlament asztalára kerül-e a törvényjavaslat, végre tudunk-e dönteni, törvényt hozni annak érdekében, hogy fellépjünk, hatékonyan fellépjünk a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés