ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket. Kérem önöket, hogy csipkártyájukat helyezzék az olvasóba, hiszen mint képviselőtársaim is tudják, mandátumigazolásra kerül sor.

Köszöntöm valamennyi jelen lévő képviselőtársamat, köszöntöm a kormány tagjait, köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját, akár itt az ülésteremben a karzatról, vagy pedig a média nyilvánossága előtt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 30. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella és Vidoven Árpád jegyzők lesznek segítségemre. Kérem önöket még egyszer, hogy a csipkártyának az olvasóba helyezéséről ne feledkezzenek meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy jeleztem, először mandátumigazolás következik. A Magyar Szocialista Párt a Kovács László országgyűlési képviselő lemondásával megüresedett helyre budapesti területi listáról új képviselőnek Élő Norbertet jelölte. A mandátumvizsgáló bizottság az ülést megelőzően tanácskozott, és a választási iratok alapján a jelölt megbízólevelének szabályszerűségét megvizsgálta.

Először megadom a szót Géczi József Alajos bizottsági elnök úrnak, aki a mandátumvizsgálat eredményéről a Házszabály 7. § (2) bekezdésének megfelelően jelentést tesz az Országgyűlésnek. Öné a szó, bizottsági elnök úr.

Forrás: parlament.hu