ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály általam már jelzett 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja.

Kérdezem tehát önöket, igazolják-e Élő Norbert mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 200 igen szavazattal, Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony igen szavazatát hozzászámolva 201 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül Élő Norbert mandátumát igazolta. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Köszönöm szépen.

Megkérem Élő Norbert urat, fáradjon a terem közepére, tegye le az esküt.

Közben Megkérem Béki Gabriella jegyző asszonyt, olvassa elő az eskü szövegét, tisztelt képviselőtársaimat pedig, hogy felállva hallgassuk az esküt. Jegyző asszony! (A teremben lévők felállnak. - Élő Norbert a terem közepére lép. - Béki Gabriella jegyző előolvassa az eskü szövegét.)

Forrás: parlament.hu