GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Képviselő Úr! Hölgyeim és Uraim! Először azzal a kérdésével kezdem, hogy a felelősséget ki fogja vállalni. Biztosíthatom a képviselő urat, hogy a magam részéről a személyes felelősséget minden olyan kérdésben átérzem és a munkám során figyelembe veszem, amelyek a közúthálózat fejlesztésével, állapotával kapcsolatosak. Remélem, hogy ugyanezt teszi mindenki, aki az elmúlt években, évtizedekben olyan pozíciót töltött be, amely alkalmas volt a közúthálózat-fejlesztés sorsának befolyásolására, legyen miniszter vagy országgyűlési képviselő.
Sajnálom, hogy 1999-ben az önök kormányzásának idején szüntették meg az elkülönített állami alapok között az Útalapot, azt a pénzügyi forrást, ami a minden évi költségvetési alkuktól függetlenül, egy automatikus mechanizmuson keresztül biztosította a közúthálózat fenntartására, fejlesztésére fordítható összegek létrejöttét és célhoz kapcsolását. Ennek a forrásnak az elmaradása nyilvánvalóan érezteti hatását a mindenkori pénzügyi lehetőségekben.
Ugyanakkor azt is le kell szögeznem, önmagában ez a tény nem jelentette azt, hogy ez a kormányzat kevesebb pénzt költene az úthálózat karbantartására, fejlesztésére, mint az előző ciklus idején szokásos volt. Ha kétszer négy évet hasonlítunk össze, akkor nagyjából azt tudom mondani, hogy teljesen megegyező összeget költ a két kormányzat az ÚFCE-ra, tehát a közúthálózat, az autópályáktól független közúthálózat fejlesztésére, azzal a különbséggel, hogy a jelenlegi lehetőségeinket kiegészítik az Unióból szerezhető források, és ennek köszönhetően végeredményben az uniós forrásokkal együtt a hazai források már érezhető mértékben meghaladják a korábbi időszakban erre a célra fordított összegek nagyságát. Csak érzékeltetésképp szeretném mondani, hogy a jövő évben hétszer, azaz hetesszer annyi pénz költhető uniós forrásból a közúthálózat karbantartására, fejlesztésére, mint az idei évben, és egyedül a jövő évi összeg több mint kétszeresen meghaladja azt, amit a korábbi ciklusban fel lehetett használni. Tehát ha együttesen nézzük a rendelkezésre álló forrásokat, akkor ezek érezhető módon növekedtek.
Ami képviselő úrnak azt a kérdését illeti, hogy hogyan függ össze az autópálya-építés és a közúthálózat-fejlesztés ügye egymással, azt látom és érzékelem, hogy képviselő úr is és egész frakciója zavarban van azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy hogyan is értékelje a hazai autópálya-építési programot, mit kezdjen azzal a ténnyel, hogy 400 kilométert meghaladó mértékű autópálya-hálózat épül ki ebben a kormányzati ciklusban. Hol azt kifogásolja képviselő úr is, hogy miért ilyen kevés ez a megépülő autópálya-szakasz, hol azt kifogásolja, hogy miért ilyen sok, hiszen a rendelkezésre álló forrásokat túlontúl determinálja. Megnyugtatom képviselő urat, hogy nincsen semmiféle összefüggés az autópálya-építésre fordított összegek nagyságrendje és a közúthálózat fejlesztésére, karbantartására fordítható pénzek nagyságrendje között. Nem véletlen ugyanakkor, hogy a kormányzat a magántőke-bevonást örömmel üdvözli és annak a megfelelő formáit előnyben részesíti az autópálya-építés finanszírozásában, hiszen olyan pótlólagos termelői infrastruktúra létrehozását segíti ezzel elő, aminek a hozama meggyőződésünk szerint nagyságrendekkel meghaladhatja azt az áldozatot, amit ez a költségvetésnek a továbbiakban jelenteni fog.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés