GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Horváth Képviselőtársam! Azt értem és azt hiszem, jól értem, amit ön megfogalmaz, hogy a közszférából kikerülő idősebb korosztályhoz tartozó ember munkaerő-piaci rugalmassága vélhetően nem olyan magas szintű, nem olyan nagy, nem olyan felfokozott, mint a fiatal korosztályhoz tartozóké. De semmiképpen nem zárnám ki azt, hogy az idősebb korosztályhoz tartozók körében is vannak olyan adottságokkal, sajátossági jegyekkel felruházott emberek, akik életüknek abban a fázisában is, amely a nyugdíj megállapítását megelőző három évet jellemzi, kellő rugalmassággal, kellő kurázsival és sok minden egyéb mással rendelkeznek a tekintetben, hogy adott esetben a versenyszférában is megtalálják a helyüket.
A prémiumévek programja arról szól, hogy egyrészt nyugodt kifutási lehetőséget adjon azok számára, akik nem tudnak a versenyszférában gyökeret vetni, másrészt viszont azok számára, akik képesek erre, képesnek érzik magukat, és úgy gondolják, hogy ezt meg is tudják tenni, megfelelő lökést adjon, megfelelő perspektívát is mutasson, gerjessze annak a folyamatát, hogy a versenyszférában szerepet vállaljon. Mert ha jól képzett, mert ha tudással bíró, és a tudását a versenyszférában tudja kamatoztatni, akkor az nemcsak a személyes, egyéni önös érdekeivel párosítható, hanem nyilván nemzetgazdasági szinten is hozamot termel, és összességében mindannyiunk javát szolgálja.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés