HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miután a képviselői indítvány egy olyan hiányt kíván pótolni, amit az idő kikövetel tőlünk, ezt a javaslatot a Magyar Demokrata Fórum természetesen támogatni fogja.

Azt azért meg kívánom jegyezni, hogy egy olyan törvényt fogadott el az előző ciklusban a Magyar Országgyűlés, amely elektronikus aláírásról szóló törvény néven vonult be a magyar jogalkotás tárába. Érdemes lenne megnéznünk pontosan ennek az esetnek a kapcsán, hogy ennek a törvénynek az előírásai hogy érvényesülnek és hogy hasznosulnak. A törvény az akkori megalkotás idején előremutató volt, számos európai uniós tagország sem rendelkezett még ilyennel. Ezt csak azért hozom fel ennek a javaslatnak a tárgyalása során, mert van pótolnivalónk e téren.

Azt hiszem, hogy a két képviselő úr által előterjesztett javaslat egy fontos hiátust fed le, ezért a Magyar Demokrata Fórum az elfogadást támogatni fogja.

Köszönöm szépen.

(20.50)

Forrás: parlament.hu